Hétvége

Szombaton részt vettem a Bátor Tábornál, mint animátor. Családi nap volt. Egy Csepp Alapítvánnyal mentem, és csudajó volt :)
A Szárnyak és patákat népszerűsítettük játékkal, aki végigcsinálta, kapott szárnyakat (nah meg mi is :D). Beöltöztünk, ötleteltünk, játszottunk, és persze dolgoztunk. Úgy érzem, hogy a tábor nagyon csodaország, egy tökéletes világ. Ahol az ebédlőbe belépve mindennek ki van írva  a szénhidrát tartalma, nem kell kérdezgetni, csomagolást nézegetni. Ahol senki se néz furán, ha vércukrot mérsz, inzulint adsz be, hiszen mindenkinek van valami "zizije" vagy ismer egy "zizist". Egyszer jó lenne a tábori turnusra is bekerülni, mint animátor.

Aztán a vasárnap. Jól kicsesztem magammal, mondhatom. Hiszen futóverseny előtt 2 nappal vágtam bele a 10 km-es körbe, lett ám extra izomláz, szombaton nem tudtam, hogy üljek vagy álljak. Vasárnapra már jobb lett, de még nem tökéletes. Aztán az idő miatt is aggódhattam, reggel még köd volt és esőre állt, szerencsére szuper időjárás lett. Időben elindultam, jobb is, mert pont akkor indult a maraton, így nem tudtam 20 percig eljutni a helyszínre. Aztán lepakolás, belemegítés mindenféle. Vércukormérés elfelejtés... Versenyindulás előtt 1 perccel mértem, íme az eredmény:

Mit ne mondjak, sose mértem még ennyit, nem tudom mi volt. Izgalom? Fáradság? A tömeg? Idő nem volt inzulinért menni, lehet jó se lett volna. Aztán elindult a verseny, rengetegen voltak, nem lehetett haladni, a beton nem tett jót a lábamnak, így kotortam a füves részre, amikor tudtam. Ráadásul a cipőm is egy merő sár lett.  Végül a 2,7 km-t 25 perc alatt futottam le. Szörnyű...nem esett jól, a cukrom is magas volt, minden összejött. A verseny végén 10-es lett a cukrom, sose örültem ennyire tizes cukornak. Tavaszig maradok a saját edzéseken, aztán majd tavasszal próbálkozok egy most már rendes versennyel, záróbusszal, parával, jó szintidővel.

A heti km:
- futás: 18 km
- bicikli: 34 km