A lelki béke

Sok orvos nem veszi figyelembe azt, hogy ha a lélek nincs rendben, a vércukrok sem. Szerencsére én dokim figyelembe veszi, az elején felajánlott pszichológust, és minden alkalommal megkérdezi hogy vagyok. Hiszen ha bármi baj van, nem csak a vércukraim szörnyűek, de nekem súlyos esetben az összes beadás helye kékül-zöldül, pedig jól adom be.

Lelki béke, két szó, de mégis rengeteget jelent, rengeteget dolgozok ezen, a paráimon, félelmeimen próbálok segíteni, hogy csökkenjenek.
Volt az a vércukormérő elromlásom, amikor jó értéket mutatott a gép, én meg életem legszörnyűbb hypoját éltem át, már az volt, hogy mindjárt mentő kell, most ha ideérnek addigra vagy elájulok vagy jobban leszek. Szerencsére jobban lettem, de soha többé nem akarok ide eljutni.
Igyekszek tudatosan koncentrálni a testemre, hogy igenis én uralom és nem kell kudarcként felfogni a hypokat, az önhibámon kívüli magas értékeket, a sport közbeni kilengéseket, mert ez egy jól beállított cukorbetegségnél jelen van. Ha nincs hypo, nem jó a vércukor. Hiszen mily vékony a határ a normál vércukorérték és az alacsony között.

Én sok mindennel úgy vagyok, hogy próbáljuk ki, miért ne? Maximum nem csinálom tovább.
Így eljutottam vasárnap meditálni, az Egyensúlyom blog által meghirdetett eseményre, senkit nem ismertem, de már jó ideje ez nekem nem gond, és rögtön úgy ültünk ott a dombon, mintha ezer éve idejárnánk.

El tudtam érni valami más állapotot, mintha kívül lennék önmagamon. Nagyon rövidnek hittem, pedig volt vagy 40 perc. Legnagyobb meglepetés benne, hogy Zoli aki vezette mondta, hogy egymásra voltunk hangolva, ha egyikünk megmozdult, akkor a másik is követte. Pedig csukva volt a szemünk becsszó.

Jót tett a lelkemnek, rájöttem, hogy nem szoktam én leülni csak úgy és elgondolkozni saját magamon, a testemen, a lelkemen. A gondokon, az örömökön, csak úgy az egész mindenségen.
(Mivel fél órával előbb értem oda a meditációra, úgy kiültem olvasni, szabadban se olvastam ezer éve.)