Nekem volt 3,5 évesen egy szívműtétem, addig nem fejlődtem rendesen, pici voltam, nagyon. Aztán műtét után meg szinte felhizlaltak. Nem akarok mutogatni, vádolni bárkit, tudom, hogy a felnőttek csak jót akartak. De elindították azt a folyamatot, hogy nemcsak sokat ettem, de sok édességet is kunyiztam. Az egyetlen pici lánynak meg senki se mondott nemet. Nah de gyerekként ki érti azt, hogy nem kéne, hiszen finom. Aztán így igazából sose voltam sovány olyan felsős évfolyamtól. Kezelés előtt csontsoványra fogytam, nem tőrödtem vele, gondoltam 17 évesen ideje már leadni a "kamaszhájat". Gyakorlatilag a monoig semmilyen tünetem nem volt. (Egyszer elájultam, vszeg behypoztam, de azt is ráfogták a kamaszkorra.) Aztán a mono miatt kórházba kerültem, és előtte alig tudtam enni, mégis amikor már megjött az étvágyam, soványabb voltam, mint a kórházi felvételnél.
Akkor is a 180 centimhez 70 kilóval kövérnek láttam magam, pedig a képeket visszanézve, siralmas volt a helyzet. Ugye a cukorbetegek fogynak, de nagyon. Mégis az örökké való csúfolódás volt bennem, hogy én kövér vagyok, oszt kész. Nincs semmilyen más állapot.
Nah de inzulinra átállítás után. Akkor megint ugyanott voltam, még a dokik is mondogatták, hogy nyugodtan több szénhidrát, mert vékony vagyok, nagyon.
Valahogy a sport is elmaradt, a koliban semmi nem volt, se a közelben bármiféle zöld, akkor még utáltam is futni. Néha elmentünk túrázni a hegyekben és annyi. Pluszban suli mellett dolgoztam, nem volt egyszerű az egész. Sokszor inkább nem mentem be előadásra, mert tudtam, hogy délután munka van.
Nah meg koliban spórol az ember.
Így azt vettem észre, hogy igenis meghíztam. Nem kicsit, nagyon. Aztán próbálkoztam, torna, majd futás, szénhidrát visszaszorítás. De semmi, sőt híztam is. Aztán jött a cseszegetés dokitól, hogy deeee fogyjak, deee fogyjak. Aztán amikor 1 éve ez ment kb. és mondtam neki, hogy a ciklusom KO kb. Akkor rájött, hogy hoppá, lehet más a baj. Akkor jött a hetente üldögélés a váróban, és kattogni azon, hogy most mi lesz. Hormonzavar, ami akadályozta a fogyást.
Akkor volt, hogy váltottam. Az inzulint csökkentettem, a CH-t is, a kalóriákat is néztem, futni is elkezdtem rendszeresen, a biciklit sokszor használtam.
Most ott tartok, hogy a doki szerint már inkább súlyt tartsak, de én még szeretnék leadni. Vasárnap megméretem a testzsíromat, mert hiába vagyok kilóban sok, látványban már inkább normál testsúlyú vagyok.
De így is bele tudok zavarodni, simán el tudom hitetni magam, hogy a hasam hatalmas, a vádlim óriása, és biztos még tokám is van.
A környezet visszajelzése sokat segít. A nagy felébredés akkor volt, amikor augusztusban elmentem ruhát venni, levettem a szokásos méreteket a polcról és HATALMASAK voltak rám. El se hittem.
A másik nagy ledöbbenés volt, amikor a Sparos futóverseny idei és tavalyi képét egymás mellé tettem. A kép itt található.
Az ember testén mindig lesznek hibák, lehetnek olyan napok, amikor a picike háj hatalmasnak látszik, de ugye tudod, hogy mindenki a maga nemében tökéletes? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése