Van olyan, hogy elgondolkozok rajta, hogy is éltem a diabetes előtt. És igazából már annyira hihetetlen, hogy volt 18 évem, amikor még műkődött a hasnyálmirigyem, volt saját inzulinom, így kb. azt csináltam, amit akartam. Akkor ettem, ittam, amikor akartam. Azt amit akartam.
Bőven rendszertelen volt az életem, amire nem vagyok büszke. Bár mindig is sportoltam valamit, a rendszeres étkezés és vízfogyasztás nem volt az erősségem.
Általános iskolában abba szerencsém volt, hogy anyukám sokáig otthon volt, így legalább a főtt étel fix volt. Utána meg hamar megtanultam főzni, amikor már dolgozott :)
De ha visszaemlékezek és a mai életmódomra tekintek, fel nem tudom fogni, hogy reggel nem ettem, majd az iskolában ettem 1!! szendvicset, és ez elég volt 3-ig, 4-ig általában. Folyadék max fél liter.
Nem tudom ezzel az életmóddal hova jutottam volna el, biztos valami rosszhoz, valami rendszertelen életmódhoz.
Akkor, ha elindultam nem érdekelt, hogy mikor tudok enni, vagy mit. Majd eszek, ha tudok.
Most ha elindulok, tervezek, mint mindig. Tervezem, hogy meddig maradok, tervezem, hogy mit tudok enni, mi van a közelben, vagy mit tudok vinni, vagy eszek előtte.
Persze a túlélőcsomag mindig megvan, sokan kérdezgetik hova viszem a packot még a boltba is. Sose lehet tudni mi történik. Bár a közeli boltba csak szőlőcukrot viszek, de az csak 5 percre van tőlem.
De bármi más jön, nálam van:
- gyors inzulin
- plusz tű
- vércukormérő/tesztcsík
- plusz tesztcsík, ha már kifogyóban van a másik
- szőlőcukor
- néha alacsony GI-jű rágcsa
- folyadék!! (van egy kulacsom, abba hordom általában)
- iratok
- cukorbeteg kártya
Más meg beteszi a zsebébe a pénztárcát :)
Sokszor nem tudom hogy megy az egész. Lassan 7 éve.
Igenis tud fájni, a szúrás is tud fájni, a sport is, de főleg a lelkem tud fájni, ha úgy alakul.
A média kétfélét szokott suggalni, vagy a minden jó a cukorbetegnek, vagy semmi se jó. Pedig van bene jó, van benne rossz is.
Nehogy valaki azt mondja, hogy jók a vénák szúrása, az inzulin szúrása, az ujjbegyek kicsi pontocskás helyei. Jobb, mint a szövődmény.
Mindig is utáltam a matekot, most meg egész nap számolok. Reggel felkelek, mérés alapján számolok hány egység inzulin kell, számolom a kaját, a kávéba hány deci tej van. És így tovább az étellel.
Majd a futásnál, hogy előtte mennyit mértem, az mennyire mehet/fel. Az edzéstervnél a méterekre bontott futást, 400 méter futás kocogva, 400 méter gyorsan, majd újra, de vajon mennyi az annyi, hol is tartok??? Áhhh, mindenhol számok.
Aztán lefekvéskor, ha túl alacsony vajon mennyivel lesz alacsonyabb, ha túl magas, akkor mikor is adtam inzulint, vajon van e még a véremben, nehogy felnyomjam az inzulinszintemet az egekbe, mert akkor jön a hypoglikémia.
Számolni a hyponál is, mennyire súlyos, mennyiről esett le, a gyors CH után, mennyi lassú kéne.
SZÁMOK MINDENHOL!
Aztán vannak a helyzetek, amikor mérlegelni kell. Mint múltkor nekem a Hungaroring-en. Májushoz képest jégkockává fagytam, az árusok meg cukros forró teát árultak, se cukor nélkül nem tudtak adni, azt se tudták mennyi cukor van benne. A jégkockákat meg oldani kellett, még órák voltak hátra, így vettem teát, 12-es cukorral megúsztam, későb korrigáltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése