De addig is, én azóta azon kattogok, amit ott mondtak, hogy mi bajnokok vagyunk, és cukorbetegen olyan dolgokkal kell küzdenünk, és úgy kell gondolkoznunk, mint egy profi sportoló.
Hiszen miből is áll egy nap? Ami már be van építve az egészbe, hiszen nekünk ez természetes.
Az ember felkel, vércukrot mér, akkor azon mérlegel, hogy kell e több inzulin, mennyi az érték. Ha magas vajon miért, ha túl alacsony, akkor miért. Már kora reggel pörögni kell a gondolatoknak. Aztán a reggeli...meddig akarunk kitartani kajával, éhesek vagyunk e, alacsony vagy nem alacsony GI-t eszünk. Van e kedvünk egyáltalán enni? Sokszor ha nincs étvágyam, akkor eszek egy kis gabonapelyhet, ami minimálisan felviszi a vércukrot, nah meg persze kávé, aztán tízórai időben pótlom az hiányzó CH-t. Így stabil marad a vércukorszintem.
Aztán persze így tovább a többi étkezésre. Közben az emberben benne van a kényszermérés, hogy vajon jó e a vércukorérték. A félelem, hogy leesik aztán jön a rosszullét.
Nem tudom más hogy van velem, nekem hivatalosan napi 3x kell mérni, pluszban heti 1x egy egész napos napom van (napi 8 mérés). Persze ez változhat a körülményektől függően.
Tehát egész nap mérlegelünk, döntünk, nah meg persze számolunk. A rutinosak már ránézésre tudják hogy mi mennyi, de néha nem árt átnézni azokat a táblázatokat. Szerencsére a legtöbb dologra már rá van írva a szénhidráttartalom, persze általában 10 dkg-ra, tehát megint számolunk.
Közben terveket készítünk, hogy mikor mit eszünk, mit mozgunk, hova megyünk, oda hogyan készülünk. Örökké tervezünk, és nem hagyhatjuk el ezt az egészet.
Nagyon kitartóak vagyunk, és fegyelmezettek. Ha mégse, akkor meg megint tervezünk, hogy hogyan orvosoljuk a hibát. Hiába van ott x kaja, ha tudom, hogy nem fér bele a CH-ba, azzal biztatom magam, hogy x perc múlva jobban fog esni.
Emlékszem még gyerekkoromból, amikor voltam vendégségben, és zabaparti volt, igazából sose esett jól annyit enni, de tettem, mert ott volt előttem. Azóta ilyen nincs, és mennyivel jobb. A vendégségben meg meg is szűnt az örökös kínálgatás, mert már rám hagyják, hogy én tudom mikor mit ehetek.
Tényleg bajnokok lennék, vagy csak megtanultuk, elfogadtuk és csináljuk ezt az egészet?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése