Záróbusz para

Az a bizonyos záróbusz a futóversenyeken, ahol szintidő van. A rettegett RÉM. Akivel nem mertem még szembenézni. Terveim szerint félmaratont akartam teljesíteni trioba, a legkisebb távot lefutni. De ott a rettegett záróbusz, ami 7 és fél perc km felett felvesz, bekebelez és az egész versenynek annyi (a társaknak is?). Pedig csapatom is lett volna...Szóval marad tavaszra.
Egyrészt szomorú vagyok emiatt, hogy nem sikerült felkészülni rá teljesen, másrészt büszke vagyok magamra, miután sok kihagyás után tavasszal újrakezdtem. Amikor 2 percet egyfolytában alig tudtam futni. Most meg 45-60 perc is megy egyfolytában. Múltkor 5 km-et lefutottam 45 perc alatt. Megy ez, szépen lassan. A súlyom is csökkent, a centik is, az inzulinom is ennek hatására.
Szóval kettős hatás, szomorú és büszke is, remélem a vasárnapi verseny felvídit. (bár nagyon sajnálom, hogy 1500 ft-ért egy pólóval nem tudtak megdobni, remélem az egycseppesek adnak a sátruknál) Másrészt még mindig állandó és változatlan cél megmutatni, hogy cukorbeteg nem csak lehet, hanem KELL sportolni. Nem szabad kifogások miatt nem sportolni, félni a hypoktól, az új életmódtól. A szövődmények félelmetesebbek, mint egy lefelé menő vércukorérték.
Futócipőm meg már van, így azt is koptatni kell.
Szóval vasárnap Ligetkör,3,4 km.