Diabetes és...

Diabetes és influenza
Diabetes és hányás
Diabetes és láz
Diabetes és hyperglikémia

(...)

Még sorolhatnám, napont feljövő cikkek, bejegyzések ezekről, pedig én szeretnék látni legalább néha:

Diabetes és legalább már élünk, nem úgy, mint 100 éve
Diabetes és a sport jótékonysága
Diabetes és az öröm
Diabetes és kontroll alatt vagyunk
Diabetes és lehet élni
Diabetes és szeresd őt is
Mert ha utálod, akkor is ott lesz...

A legnagyobb hősök a világon

Én 18 évesen lettem cukorbeteg, így a szüleimnek nem kellett ezen végigmenni, persze megbeszéljük a dolgokat, ők is tudnak cukrot mérni, inzulint beadni, megtanulták, de mindent önállóan csinálok.

Nekik is nagy pacsi, de számomra a legnagyobb hősök a cukorbeteg gyerekek szülei.
Tavaly a Bátor Táborban megtapasztaltam milyen kívülről látni az egészet, amikor te nem érzed a dolgot. Az igazi tehetetlenség, hyozott a gyerek, ő érezte, mi meg semmit se láttunk belőle. Nekem ezerszer könnyebb, érzem a hypot, érzem a hypert, ezek meg kívülről egyáltalán nem látványosak, ezt belülről érzi az ember.
És amikor felborul a rendszer, és tehetetlen vagyok és szenvedek, akkor belegondolok ez milyen lehet egy szülőnek, keresi az okokat, a megoldásokat, magát hibáztathatja, hogy elrontotta. Mindig azon kattog vajon elég volt a CH, vagy túl sok, túl kevés, az inzulin nehogy megromoljon, legyen mindig tartalék, mozgásnál hogy reagál a vércukor, ha elutazik, mi lehet vele, más figyel e rá, hajnalban vajon hypozik e, felkel e rá, ha nem kell fel rá, mikor mérjenek?

Nekem rutinból megy az egész, aztán mégis van olyan, hogy belebukok, van olyan, hogy elszámolom, elmérem, nem figyelek, dacolok, szenvedek, küzdök. Aztán az ilyenből lesz, hogy nem tudok elindulni sportolni, mert 3-as értékem van, meg az autópálya közepén esik le a vércukrom, mert minek mérjek előtte, biztos jó az érték. Vagy amikor rosszul szúrok és bekékül, bezöldül, esetleg még vérzik is. Ilyenkor szívől tudom gyűlölni, mert elterveztem valamit, és keresztülhúzza az egészet.

És igenis kell valamikor gyűlölni, mert mi nem kértük, szimplán csak kaptuk. És tudom, hogy lehetne rosszabb, és tudom, hogy a lelki béke kell ahhoz, hogy jól tudjam kezelni, de igenis vannak pillanatok, amikor nem jó az egész.


A lényeg ugyanaz marad, nem egyszerű az egész, kívülről irányítani meg ezerszer nehezebb, Ti vagytok a legnagyobb HŐSÖK számomra. Kitartást nektek!

Kicsit szeretnék kilépni

Mindig is bennem volt a tenni akarás, a tanulás, a  magam fejlesztés iránti vágy.  Ezért sok mindent megteszek új ismeretekért, technikákért, bármiért amitől jobb lesz ez az egész.

Mégis úgy érzem, hogy jelenleg a lehető legkevesebbet szeretnék foglalkozni a cukorbetegséggel.  Ősszel életemben először megtapasztaltam a hyperglikémiát, az érzést, amikor hosszú órákig nem én uralom a testemet, bármit is csinálok,  ez kicsit megölt bennem valamit.
Az új ismeretlen iránti félelem, az iszonyatos 2,5 nap a kórházban, az aggódás, és az hogy újra uralni tudjam a vércukromat.
Elértem a szinte tökéletes vércukrokat, 5 hónapig nem volt hypom. Pár napja volt, azt is tudom miért, én csesztem el, beismerem.
Elégedettnek kéne lennem, de őszintén, kifáradtam én ebben. Kilépnék belőle kicsit, hogy beadom az inzulint, mérek, de amúgy hagyjon békében az egész. A lehető legminimálisabbat szeretnék cselekedni.

Szombaton is ültem a Civil Fórumon, és nem értettem mit is keresek itt. Nem csak a rengeteg öreg miatt, hanem azért, mert én nem akarok ezzel foglalkozni, miért is hallgattam az előadásokat (ráadásul az előadások 90%-a hihetetlen negatív volt, vagy reklám), amikor kiülhettem volna egy könyvvel az erkélyre az olvasni...magamra figyelni, nem ebben élni.


Kicsit elbújnék a véres tesztcsíkok és az inzulin alatt, szeretnék én én lenni, nem a cukorbetegség.

Kerülj beljebb!

Különbözőek vagyunk, más-más felfogással, más-más megérzéssel és bizalommal a szervezetünk iránt. Van olyan ismerősöm, aki a boltba  se megy el az egész cucc nélkül, mint vércukormérő, szőlőcukor, inzulin, keksz, innivaló.

Mindig kiakadnak amikor megtudják, hogy 18 fölött életemben nem mértem még. Így én anno 17-nél már hypereztem, amikor a humulin feladta a harcot a hasnyálmirigyemmel. 

Viszont azóta se hypom, se hyperem, azt hittem a régebbi kezelésnél nem lehet jobb, hát tévedtem.

Elmondhatatlan érzés, hogy nincs az az állandó figyelés, hogy vajon hypozok e, hiszen a humulinnal sokszor megborult lefele. Nem egyszer volt, hogy 3-4 egymást követő hajnalba is kényszerettem. Nem volt éppen kellemes dolog.

Tehát így állok, tudom még csak 4 hónap telt el, hogy az analóggal éldegélek, de remélem még nagyon sok ideig így marad. Azóta rengeteg helyre elindulok vércukormérő nélkül. Mint például futni.

Régen ilyet sose mertem megtenni, pluszban szőlőcukor, keksz, innivaló. Teher volt rajtam, de kellett, sokszor kellett bevetni a szőlőcukrot, a kekszmorzsákat nyalogatni a papírról, mert zuhantam lefelé, mélyen, nagyon mélyen.

Most ezt tesztelem, nem viszek mérőt, előtte mérek, tudom hogyan állok, eddig tökéletesen maradt normális értékeken. 

Hamarosan belekezdek a hosszabb futásokban, ott fog igazán kiderülni, hogy kiállja e a próbát.

Természetesen szőlőcukor mindig van nálam, de már optimistán átváltottam egyenként csomagolt verzióra, és 4 hónapja hozzá se nyúltam. 

Júniusig nyugi van, addig teszteltem tovább a rendszert :))

Az analog tündéklése

Lassan letelt egy hónap és én vígan élek analog inzulinnal. Ez idő alatt egy 12 feletti értékem sem volt. Nem hogy 15-18, mint régebben a humán inzulin végén.
És igen, féltem, hogy mi lesz, hogy elszalad a vércukrom, aztán le se megy, vagy lemegy, aztán fel se akar menni. Nah meg a kórházi napok örök rossz emlékek. Magyar egészégügy csodája.

Érdemes belevágni a biztos rosszból egy ismeretlen felé, ami jót is rejthet.

Viszlát Humulin, 8 évig boldogan éltünk együtt!

Több, mint 8 éve csatlakozott hozzám a diabetes, azóta ugyanazt az inzulint használtam, általában nagyon jóba voltunk, én tudtam, hogy mennyi kell, ő meg alkalmazkodott, vagy nem.

Amikor meg nem, akkor is hamar észhez tért. Egy jó ideig, aztán elkezdett kamaszodni, túl korán, lázadozott. 17-es értékeket kaptam (igen, tudom hogy más kap 20-30 között is, én ritkán megyek 10 fölé). Sőt a hyperglikémia csodáját is megtapasztaltam, amikor sírva, gyengén, hányingerrel küszködve és 4 liter víz után, kiszáradt szájjal, órákkal később se múlt el a 17-es cukor, csak jóval később. Majd később minden hajnalban partiztam a konyhában hajnalban, mert 3-as cukorral kóvályogtam ki a konyhába. 

A lényeg, hogy nem lettünk jóba. A doki meg már évek óta ajánlgatta, hogy vannak jobb inzulinok is, de amíg nem volt gond, addig minek? Gondoltam én. 

Eljöttek a gondok, én meg hosszas vívódás után döntöttem. 

VÁLTOK

Jó nagy betűkkel, és igenis féltem. Egyrészt utálom a kórházban fekvést, másrészt féltem a hypoktól, hyperektől. Hiába érzem meg magam, sose használtam más inzulint, nem tudtam mi lesz a hatása, hogy viselkedik a vércukrom, főleg kórházi körülmények között.

A kórházról

Próbáltam megbeszélni a dokival, hogy én ügyes vagyok, otthon is be tudom állítani. Hiába... kórházba befekvés. A magyar egészségügy megmutatta a maga rettenetét. Hétfőn odahívtak éhgyomorral, majd 11-ig ültem a padon a kórtermek előtt, mert még nem volt ágy. Addig annyira jutottak el, hogy levették a véremet. Se kaja, se semmi. Amikor kérdeztem, hogy éhen halok e, az volt a válasz, hogy majd jön az orvos és megmondja. Jahm, ő biztos reggelizettt.
Analog inzulint kaptam, szerencsére pont a penembe való, szóval maradtak a csodajó peneim :)
A képen a 2. naptól látszódnak az eredmények. Úgy érzem szeret a szervezetem, 10 fölé ritkán mentem, végre nem kapok 15-17-es eredményeket.
Most már szerda óta itthon vagyok, és szabadon állítgatom az adagokat, kezd szépen beállni. Egy-egy rosszabb értéknél meg kell magammal beszélni, hogy nem megy ez rögtön, azonnal. Minden újrakezdet is nehéz, vannak mankóim, család, barátok, de senki se veheti át tőlem a hasnyálmirigyem műkődését.

2,5 nap öregasszony sajnálkozás után hihetetlenve álltam fel, hogy ugyanmár. Ez olyan, mint a fogmosás, tiszta rutin lesz ez is.
Jelenleg ez az elvem (köszi Eszter a képet :D)

Befelé figyelés van, mérés, adás, számolás, kockázat, nem kockázat, félés, nem félés. Hosszú még az út, és mint tudjuk nem marad így örökre. De mindig van jobb és szebb, mint itt is bebizonyítottam.

Diabetes képekben

Letettem...eltettem...

..10 napra a diabetest
Lett mankóm, lett nővérke, lett ch adag leírás, lett segítség, lett minden, ami kellhet.

10 napot voltam a Bátor Táborban önkéntesként, és minden gondot levettek a vállamról. Csodálatos EÜ csapat volt, amikor kellett, tanácsot kérhettem. Az adagok kiszámolva voltak. És tudtam, hogy ha baj van, akkor ők segítenek nekem is.

A jányok, meg a számomra kicsi lányok, a kis lakók. Imádtam, hogy nem volt egy sajnálom, te szegény, egy jaj de rossz nekünk, egy fúj vér, jaj tű. Semmi ilyen...


DE

Volt:
- hypo pacsi
- rengeteg nevetés
- őszinte beszélgetések

Így röviden, elmondani úgy se lehet normálisan, annak aki nem volt még ott.

Ezek a lányok példát mutathatnának a sok kesergő cukorbetegnek, hogy nem a rosszat kell keresni és kimutatni, hanem a jót, ami bennünk van.


Szösszenet a boldogságról

Kiszedném...

...leraknám...becsomagolnám...masnival átkötném...átadnám a diabetest

Neked
                                     Neked
                                         Neked
                                            Neked
   Neked
Bárkinek, az örök nyavalygoknak, akiknek minden szem egészségük megvan, mégse jó nekik semmi. Miért nem lehet csak boldog az élet? Megbecsülni amink van? Csak akkor felébredni, amikor már rossz az egész.


Felépítem...szúrás...mérés...szúrás...mérés..ch....ebéd...óra...perc...mérés...vér...inzulin
Aztán ledöntik...vagy ledöntöm...az alja már fekete...összeomlik...elporlad...lerohad...majd eltakarítom...újraépítem...már megint

8 éve már  megint...mert nem marad egyhelyeben...folyton változik...én meg szívok...újabb adag...újabb ch...újabb időpont...sírás...vívás...vívódás...abbahagyni akarás...minek ez nekem?...még nem fáj


Jó lenne kiszedni...lerakni....átadni...bárkinek...csak egy napra...nah jó akár félre is

Ma van a 8. diabszületésnapom

Ma 8 éve kaptam meg az első inzulin injekciómat. Ez a születésnap fontosabb, mint a "sima" születésnap, hiszen 8 évvel ezelőtt megváltozott nagyon sok minden, kaptam jó sok házi feladatot, aminél a jutalom  a szövődménymentesség.

Itt vagyok, 8 év tapasztalattal, mindent csinálok, amit nem cukorbetegként, csak sokkal-sokkal jobban megtervezve mindent. Mindig van nálam szőlőcukor, vércukormérő, nagyon jól tudom, hol tudok ételt szerezni, mint az ősemberek. Mert enni kell, mérni kell, élni kell.

Az elején nehéz volt, főleg a környezet miatt, mindenhol öregek, sajnálkoztak és azzal riogattak, hogy "mertacukrossemmitseehet". Aztán rájöttem, hogy dehogynem. Persze kinek hogy tolerálja a szervezete. Számolok, mérek, adok, néha elrontom, de korrigálni mindig lehet.

Sportolok, megtanultam hogyan kell, de így is van olyan, hogy hazaballagtam, mert a vércukrom nem akart sportolni.

És iszok, igen iszok, ALKOHOLT, és nem a nagykönyvben megírt 2 deci száraz fehéret, azt is csak az esküvőmön, sehol máshol.

Mert ezt is meg lehet tanulni, hogy kinek hogy reagál a szervezete. Én például tudom, hogy a tömények nem játszanak, mert hullámvasútaztatják a vércukromat, másnál meg teljesen jó.

Lehet ezt úgy csinálni, hogy egész életemben sajnáltatom magam, és csak azon kattogok, hogy beteg vagyok. Mert hiába mondják, hogy csak állapot, ez egy kezelt betegség.
De nem érdemes sajnáltatni magamat, hiszen attól én se leszek jobban, a környezetem meg még inkább nem.
Viszont ha jól kezelem, és jól fogom fel, és tudom, hogy nem minden jó, vannak harcok, de eddig mindig győzedelmeskedtem, akkor jó példa is lehetek másnak, és a pozítiv visszajelzések még több pozítiv élményt szülnek. 

Itt vagyok, 8 év után, teljesen szövődménymentesen, mert lehet élni cukorbetegséggel, a sajnálkozás helyett sok örömmel :)

az alacsony vércukorka

Igen, tudom, hogy szerencsés vagyok, mert a cukrom általában 5-15 között változik, de inkább 5 és 10 között, ami teljesen jó. Tudom, hogy szerencsés vagyok, mert a legmagasabb cukrom 17,7 volt, sose mértem többet.
Igen, tudom, hogy sokan ezért irigyelnek, mert simán megeszek egy cukros sütit, és maximum 13-15-ös értéket kapok


DE DE DE DE DE


Van jó pár hatalmas DE. Amíg mások a magas vércukrokkal szívnak, mivel nekem közel van az alacsonyhoz, sokszor átbukik alacsonyba, hypoba.

Ez olyan, mint az alacsony vérnyomás, kárt nem okoz, de baromi kellemetlen.

Gondolj arra, hogy nekem ezzel vannak problémáim:
- A lefekvés előtti értékek, most lefele vagy felfele fog menni, 5-6 közötti értéknél még gondolkoznom kell, hogy egyek e pluszban, vagy ha eszek, bebukom és fentebb vagy, vagy éppen megelőzöm a hypot. Lutri az egész. Amikor front van, akkor nem egy esetben 7 napig minden egyes hajnalban hypot hárítottam el. Főleg azért rossz igazán, mert dolgozok a még ideálisabb testúlyomon, és az ugye plusz szénhidrát, kalória. Nah de inkább, mint a kóma.

- Amikor futni indulok, előtte mérek, nah ha 5 körül vagyok, nem tudok elindulni, mert hamar átcsap 3-4-be. Akkor is enni kell, evés után nem tudok menni futni, mert akkor felkavarodik a gyomrom és jön a hányinger. Ezen elhárításán már dolgozok, de még nem találtam megfelelő megoldást. Mivel alacsony GI-jű szénhidrát kéne.

- A másik futás közben: hosszútávnál szőlőcukor, keksz, házi sportital (gyümölcslé felvizezve, egy kis só bele), beosztani mindent, gondolni mindenre.

- Futás után: sose lehet tudni éppen mibe csap át a vércukor. Most éppen hogy reagál a szervezet, felfele vagy lefele és mikor. Amikor elkezdtem a futást, és meleg lévén este mentem, felvitte  a vércukrot az edzés, de hajnalban meg nyílegyenesen ment lefele. Akkor jöttem rá,hogy esti futásnál az éjszakai inzulint csökkenteni kell.

- Amikor már rosszul vagyok az ételtől, de enni kell. Itthon tartok hypo elleni dolgokat, Nesquik, cukros italpor és mindenféle csodaság, nah de máshol már nehezebb ezt megoldani.

- Hyponál mérni, bárhol: koncert közepén, futásnál, vonaton, boltban, metron, fogorvosnál...


Igen, elhiszem, hogy én jobb helyzetben vagyok, de hypo közelben se álom élni.