2023. november 25., szombat

Nem is tudom



 Nem is tudom igazából mérges legyek, vagy sírjak a sarokba, vagy csak egyszerűen kiégetett ez az egész.

Miután 2 évet könyörögtem orvosoknak hogy nem hazudok

Miután a covid tönkrevágta ezt az egész diabos ellátási rendszert

Miután hullik a hajam

Miután azt kaptam meg biztos zabálok

Miután azt kaptam meg biztos nem mozgok eleget

Miután 2 évig nem aludtam egy jót

Miután 2 évig minden reggel úgy ébredtem fel, mint a mosott szar

Miután egyik doki megpróbált félrekezelni

Miután azt mondta neuropátiám van, pedig nem is

Miután vállaltam a szenzort, hogy bőgve bebizonyítsam, hogy nem hazudok

És tényleg nem hazudtam

Több, mint 2 év után végre jó kezekben vagyok, félek hogy mi lesz, félek hogy újra csalódni fogok, rettegek a magas cukortól, pedig nem az hibámból volt magas, és ezért pánikszerűen rosszul vagyok, ha kiugrik. 

Így is nehéz, nagyon nehéz, de már látszik minden hogy nem hazudik, és új bázis inzulinnal megyek tovább. 

2023. július 15., szombat

16 éve

 16 éve közölték Ön cukorbeteg,de ez egy kezelhető állapot. Igazából én örültem hogy lezárultak a találgatások, hogy végre van megoldás. 

Kaptam oktató könyvet, állandóan éhes voltam, érettségiztem, sok volt az öreg néni, mindig etetni akartak, hisz olyan sovány a kislány. A nővérek rájuk szóltak hogy NE ETESD, sosem megy akkor haza, mintha egy kutya lennék, akinek ne adjál csülökcsontot.

Bent ülök egy fertőtlenítőszagú szobában egy dagadt büdös dietetikus nővérrel, kettes típusú cukorbetegekkel, nincs különbség szerinte, kb enni se lehetne. Közölte a gríz rossz, a tészta rossz, a grízes tészta az ördögtől való kb. Nem értettem semmit, most akkor hogy fogok én élni?

Tele vagyok kék-zöld foltokkal, sebekkel, a nővérek injekciós tűkkel serkentenek vért a vércukorméréshez, senki sem szól hogy szerezzünk ujjbegyszúrót, mert az nem fáj.

Úgy érzem sosem lesz vége, én vagyok a cukros kislány, nincs nevem, csak ágyszámom.

Magolok mint az őrült, akkor még nem volt szénhidrát tartalom mindenen, csak a diabetikus cuccokon, attól még instant hánynék. A mérleg a legjobb barátom.

14 év után a kirendelt dietetikus ráírja a lapomra, hogy nem követem a diétát, hisz nem tudom most rögtön azonnal miben mennyi szénhidrát van. Hiába mondogatom hogy dehát nincs szövődményem, alig van kiugró magas vércukrom és tudom miből mennyit ehetek.

Furán néznek rám, ha megkérdezik mennyi CH-t viszek be, és közlöm 160-240-ig, hisz az lehetetlen. A felosztást megkérdezik, annál is közlöm, hogy attól függ mit csinálok aznap. Hát de ezt így nem lehet csinálni. Menne a 180 gr CH, ha egész nap otthon ülnök és étkezéstől étkezésig léteznék. 

Elfogadom hogy egy újabb szar, már gyerekkoromtól kezdve megszoktam a kontrollt más miatt, hogy nem tehetek akármit akkor amikor akarok.

Eltelt 16 év, nincs szövődményem, küzdök sokszor, nagyon sokszor, a harmadik inzulin páromat koptatom. 


Amikor a "sorstársak" azzal biztatnak, hogy ez nem egy betegség, hanem egy állapot, ordítani tudnék. Hogy lehetne állapot az, ha az egyik szervem műkődése leállt?

Próbálkozok diabos csoportokkal, de valahogy minden idegen. Rám van csimpaszkodva ez az egész, és nem enged el, közben meg úgy érzem, mintha csak annyi lenne, hogy valaki jobb vagy balkezes. 

Most sem vagyok egy rendezvényen, mert van ott néhány "sorstárs" és csak a cukorról akarnak beszélgetni, mintha valami verseny lenne kinek mennyi a Hba1C szintje. 

Unom hogy bármiféle tünetem van, a legtöbb orvos csak legyint és közli csak a magas vércukor miatt lehet.

Unom hogy ÉN vagyok a hibás, biztos sokat eszem, biztos keveset mozgok. UNOM hogy magamnak kellett kezelni hogy a bázis inzulint ketté kellett vennem, így normalizálodott a vércukorszintem. De 1 évig ment a szentbeszéd hogy biztos sokat vacsorázok, semmi más nem lehet a probléma oka.

Unom hogy inzulinváltásnál a főorvos flegmán mondja úgy hogy rám se néz, hogy biztos sokat zabálok azért magas  a vércukrom, ő nem pártolja  az inzulinváltást. 

Hiszen az orvosok szerint a cukorbetegek hazudnak, a cukorbetegek nem tartanak be semmit, a cukorbetegek nem sportolnak, hiszen félnek hogy leesik a cukruk.

UNOM hogy azt mondják dehát a cukorbetegek hajlamosak rá és törődjek bele, és nem keresik a tünetek okát. 

UNOM hogy megkérdezik miért kék a karom, és baromi vicces hogy biztos megvert az ember, én meg közlöm hogy élni szeretnék, azért kék a karom. 

UNOM hogy tőlem kérnek tanácsot, miközben minden cukorbeteg kezelés más, még az enyém is változik élethelyzettől függően.

UNOM hogy a BMI szerint kórosan elhízott vagyok, pedig nagyon nem, de az orvosok még az alapján sorolnak be. 


2023. április 2., vasárnap

Azért

Túl érzékeny lettél,

Mert nem bírod, ha fáj.Mert nem vagy elég hasznos,Mert eltűnt már a báj!
Mert öreg vagy már hozzá,Mert nem vagy naprakész,Mert megfogadtad százszor,És mert nincs már józanész.
Mert kegyetlen volt az élet,Mert nincs egy igaz barát.Mert nem bírod cérnával,Mert olyan vagy, mint apád.
Mert nem erre születtél,Mert nem mozdulsz ennyiért,Mert hazudtál magadnak,Mást hibáztatsz mindenért.
Hát a kurva anyját mindnek!Mert gazemberek, azért!Csak a sorsod néha feltart,Mikor küzdesz az álmokért.Engedd el, ne húzzon,Majd a helyzet felnevel.Én is félek néha,De nekem így is megfelel.
Mert most történik éppen,Csak most kezdődik el,És ha nem tetszik a világnak,Szarok rá, már nem érdekel!Csak rólam szól a filmem!És a főhős élve kell!A válaszok megvannak,Még ha nem is kérdezünk,Kezedbe temeted arcod,Már nincs mit vesztenünk,Ha szörnyeket teremtettünkS bennünk élnek, ellenünk!
Mert rossz embert szerettél,Mert rossz embert szeret,Mert nem tettél meg mindent,Mert elkúrtad az életed.
Mert már csak ébren alszol,Mert mindig bal lábbal kelsz,Mert nem vett észre senki,Mert ha gond van, térdepelsz.
Mert nem vezetsz elég jól,Mert folyton fékezel,Mert eljátszod, hogy számítÉs túl későn élvezel.
Mert abba kéne hagynod,Mert még mindig élhetedMert csak bérbe adtad a lelked,És még vissza kérheted!
Mert nem késted le, hidd el!Indulj el, az istenért!Csak a sorsod néha feltart,Mikor küzdesz az álmokért.Engedd el, ne húzzon,Majd a helyzet felnevel.Én is félek néha,De nekem így is megfelel!
Mert most történik éppen,Csak most kezdődik el,És ha nem tetszik a világnak,Szarok rá, már nem érdekel!Csak rólam szól a filmemÉs a főhős élve kell!A válaszok megvannak,Még ha nem is kérdezünk,Kezedbe temeted arcod,Már nincs mit vesztenünk,Ha szörnyeket teremtettünkS bennünk élnek, ellenünk!
És elmondhatja mind,Akinek most behúzva van farka, füle,Hogy nem én vagyok az, bármit is állít,Hanem a világ hülye!
Érzékeny lettél,Eltűnt a báj!Öreg vagy hozzá,Kész!Nincs józan ész!
Mert most történik éppen,Csak most kezdődik el,És ha nem tetszik a világnak,Szarok rá, már nem érdekel!Csak rólam szól a filmemÉs a főhős élve kell!És túl fogok élni bármit,Hiába mérgezel!Mert a válaszok megvannak,Még ha nem is kérdezünk,Ha kezedbe temeted arcod,Már nincs mit vesztenünk!Tudod így is életünk!"

2023. március 5., vasárnap

Örülj, hogy neked csak ennyi...

 Örülj, hogy neked csak ennyi...

Örülj, hogy neked sokszor alacsony...

Ezt a két mondatot már túl sokszor megkaptam.  De, képzeljétek el, NEM örülök neki.

Mert nekem a 15-ös vércukor is extra rosszullétet okoz, mert nem szokott annyi lenni. A szervezetem úgy reagál rá, mint másnak a 25-re.

Nem, nem örülök, hogy alacsony

Mert miután reggel kiszámolom a zabkását, még rá is plusszolok, mert megyek edzeni. Az öltözőbe meg 5-ös a vércukrom. Én meg pocokmódra ehetem a müzlit, meg a szőlőcukrot, ha nem akarok rosszul lenni.  Aztán küzdök a hányingerrel, a cukor miatt.  Hazamenetelről szó sem lehet, ennél én nagyobb harcos vagyok.

Bízok a szervezetem műkődésébe, hogy úgy műkődik, ahogy szeretném, de nagyon sokszor ez nem sikerül. Ilyenkor már rég nem a miértek járnak a fejemben, hanem a megoldások. 


2023. február 18., szombat

Unom

 Nem égtem ki, hanem UNOM

Unom, hogy vércukrot kell mérni

Unom, hogy enni kell

Unom, hogy szúrni kell

Unom, hogy nem tudok elmenni edzeni úgy, hogy ne mérjek előtte, utána, még utána

Unom a müzliszeleteket

Unom a tesztcsíkokat

Unom az inzulin szagát

Unom a kék foltokat

Unom az állandó időzítést

Unom a mestereséges édesítőszer ízét

Unom az aggódást

Unom a tervezést

Unom az állandó főzést

Unom a kajás dobozokba pakolást

Unom a kontrollokat

Unom a vérvételt

Unom a vizelet leadást

Unom az öregeket az SZTK-ban

Unom az aggódást lesz e szövődményem

Unom a szövődményszűrést

Unom az időt, amit kivárok, amikor magas a cukrom

Unom, hogy nincs fix terápiára, nem csak napra, hanem órára sem néha

Unom, hogy sajnálnak az emberek

Unom, hogy beleszólnak mit ehetek

Unom a hypokat

Unom a szőlőcukrot

Unom, hogy sebesek az ujjbegyeim


2023. január 28., szombat

ordítok

 Sziasztok, Kriszti vagyok, szeretnék ordítani, szeretnék sírni, szeretném letenni.

November van, 1 éve járok gyulladási magas értékek miatt orvostól orvosig, nem találnak semmit, a reggeli cukrom az egekben. Már lassan mindent megnéztek, nem találtak semmit. 

A doki rámnéz, közli magas a BMI-m, mert csak az létezik, biztos sokat eszek és nem mozgok. Mindjárt bőgök, szarul alszom, nem találnak megoldást. Szenzort ígérnek, de hatalmas a várólista, mert nem vagyok gyerek. 

Sziasztok, Kriszti vagyok, naponta 6000-8000 lépés, állandóan pörgő üzemet vezetek, heti 2x uszós edzésre járok, nem zabálok. 

Sziasztok, Kriszti vagyok, megint úgy ébredtem mint a mosott szar, 11-es  a cukrom,inzulin, eltalál egy kiseret, vérzik, a szívem is vérzik, sosem lesz vége? Nem eszek 2 órán kereszül, csak iszom, mire helyreáll. Nem bírom. 

Sziasztok, Kriszti vagyok, hullik a hajam, ronda vagyok. 

Sziasztok, Kriszti vagyok, senki sem tökéletes, vállalom. Valamikor több szénhidrátot eszek, mint kéne, vállalom. De ez nem indokolja az egészet.

Sziasztok, Kriszti vagyok, inkubátor. Úgy érzem van rajtam egy lény, aki csak elszívja az energiáma, és hiába etetem inzulinnal, nem akar együtt műkődni.

Sziasztok, Kriszti vagyok, megpihennék. Fájnak az ujjaim a sok méréstől, tele vagyok kék-zöld foltokkal a sok szúrástól, fáj a lelkem. 

2017. június 25., vasárnap

10. diabszülinap

1 évtizede élsz velem, rámakaszkodtál, mint egy kullancs, aki sose akar leszállni rólam. Táplállak téged és te táplálsz engem, valamikor hisztizel, valamikor nem értesz egyet, valamikor megőrülsz, valamikor békésen alszol. Az elején úgy gondoltam, én ezt bizony nem fogom tudni csinálni, soha, de soha. Az örök mérföldkő, hogy hazamehetek a kórházból, ha be tudom adni az első inzulin injekciót magamnak. Beadtam, elkezdődött, azóta meg se állt, nem számolok össze semmit, se tűszúrást, se vércseppet, se hajnali álmos evészetet, se sírást, se fájdalmat, se kék foltot, se bánatot, se semmit akarást, se őrjöngést, se kanapéről fel nem kelős hypert, se kórházba belépést, se mosolygást, se viszolygást, se tehetetlenséget, se furcsa tekinteteket, se abbahagyni akarást.
Nélküled valószínűleg nem sportolnék, nem figyelnek arra, hogy mikor mit eszek és milyen gyakran, nem figyelném, hogy mennyit iszok, emiatt nem ismerném az összes nyilvános wc-t.
Nélküled nem mérném a vizeletemet vese vizsgálathoz, nem járnék vérvételre, nem önteném le magam kora reggel álmosan az első középsugaras vizelettel, nem figyelnék mindenre, minden fájdalomra, minden tünetre, nem lenne minden évben drogos szemem az éves szemészeti vizsgálaton, azt se tudnám mi az a CH, reggel nem reggeliznék, aztán este jönnék rá, hogy egész nap nem ettem semmit.
Nélküled elindulhatnék inzulin, tű, plusz inzulin, vércukormérő, tesztcsíkellenőrzés és szőlőcukor nélkül.
Nélküled nem ülnék összekuporodva futás előtt, mert 4-es a vércukrom és úgy nem tudok elindulni, hanem ennem kell, akkor meg azért nem tudok elindulni, mert kaja van a gyomromban.
Nélküled viszont még mindig innék cukros colát, ennék sütit rosszullétig.
Nélküled sokkal több éjszakát átaludtam volna.

Veled megismertem olyan embereket, akiket nélküled sose ismertem volna meg.
Veled tudom milyen az igazi természetes édes íz, hogy a vöröshagyma is édes, és a tejcukor is lehet bőven elég a kávéba.
Veled fegyelmezett vagyok, mert tudom, hogy egy hibának is súlyos következménye lehet.
Veled más betegségek is kiderültek laborleletből és lelkiismeretes orvosok miatt, és időben kezelve lettek.
Veled nem az édességosztályon pakolok be mindent a kosárba, hanem a zöldségosztályon.
Veled megtanultam, hogy a lényeg a minőségi, de jó ételek.
Veled sokan példaképnek látnak, és tőlem kérnek tanácsot, pedig hányszor ülnék sírva  a sarokban, és kivágnám magamból az egészet, ha lehetne.
Veled megtanultam, hogy nem lehetek gyenge.
Veled mértem már vércukrot egy Tankcsapda koncert kellős közepén.

Nem vagyok tökéletes, nem egyszer nem mértem annyit, amennyit kellett volna. Nem szúrtam pluszba, hogy majd a következő étkezésnél bepótolom, aztán vinnyogtam a magas cukorra. Álmosan felcseréltem az inzulinpatronokat, bázis helyett a bólust raktam bele, majd beadtam, majd muszáj volt 3x ennem pluszban, de még így is hypoztam.
Volt olyan, hogy dacoltam, és csak azért se ettem.

A fő félelmem, hogy elvesztem a mostani nagyon jó érzékelésemet, hogy a hypot nem fogom megérezni 4 körül, a magas cukrot észre se fogom venni, hogy egyszer már a sérülések nem fognak fájni. Egyszer bedöglött a vércukormérőm, 2 alatt voltam és a mérő minden mérésnél 5 körüli értéket mutatott, szerencsémre időben elkezdtem enni, de azt a valóságos halálfélelmet soha többé nem akarom átélni, azt az igazi tehetetlenséget, az asztalon feküdni se tudtam, csúsztam le róla. Már tárcsászón volt a mentők száma, ilyet soha többé.

Sose volt semmire se az indokom, hogy mert én cukros vagyok. Hülyeség az egész.
Nemrég még hegyet másztam, sárban csúsztam lefele fától-fáig, nem egyszer elestem és kerestem meg a kiesett szőlőcukromat.
Amikor sikerül eljutni futok, maratonváltozok, télen 11 órákat talpalok a munkahelyen, vettem részt több biciklitúrán, amikor tudok eltekerek Szentendrére és vissza.


2017. február 7., kedd

Diabetes és...

Diabetes és influenza
Diabetes és hányás
Diabetes és láz
Diabetes és hyperglikémia

(...)

Még sorolhatnám, napont feljövő cikkek, bejegyzések ezekről, pedig én szeretnék látni legalább néha:

Diabetes és legalább már élünk, nem úgy, mint 100 éve
Diabetes és a sport jótékonysága
Diabetes és az öröm
Diabetes és kontroll alatt vagyunk
Diabetes és lehet élni
Diabetes és szeresd őt is
Mert ha utálod, akkor is ott lesz...

2016. július 8., péntek

A legnagyobb hősök a világon

Én 18 évesen lettem cukorbeteg, így a szüleimnek nem kellett ezen végigmenni, persze megbeszéljük a dolgokat, ők is tudnak cukrot mérni, inzulint beadni, megtanulták, de mindent önállóan csinálok.

Nekik is nagy pacsi, de számomra a legnagyobb hősök a cukorbeteg gyerekek szülei.
Tavaly a Bátor Táborban megtapasztaltam milyen kívülről látni az egészet, amikor te nem érzed a dolgot. Az igazi tehetetlenség, hyozott a gyerek, ő érezte, mi meg semmit se láttunk belőle. Nekem ezerszer könnyebb, érzem a hypot, érzem a hypert, ezek meg kívülről egyáltalán nem látványosak, ezt belülről érzi az ember.
És amikor felborul a rendszer, és tehetetlen vagyok és szenvedek, akkor belegondolok ez milyen lehet egy szülőnek, keresi az okokat, a megoldásokat, magát hibáztathatja, hogy elrontotta. Mindig azon kattog vajon elég volt a CH, vagy túl sok, túl kevés, az inzulin nehogy megromoljon, legyen mindig tartalék, mozgásnál hogy reagál a vércukor, ha elutazik, mi lehet vele, más figyel e rá, hajnalban vajon hypozik e, felkel e rá, ha nem kell fel rá, mikor mérjenek?

Nekem rutinból megy az egész, aztán mégis van olyan, hogy belebukok, van olyan, hogy elszámolom, elmérem, nem figyelek, dacolok, szenvedek, küzdök. Aztán az ilyenből lesz, hogy nem tudok elindulni sportolni, mert 3-as értékem van, meg az autópálya közepén esik le a vércukrom, mert minek mérjek előtte, biztos jó az érték. Vagy amikor rosszul szúrok és bekékül, bezöldül, esetleg még vérzik is. Ilyenkor szívől tudom gyűlölni, mert elterveztem valamit, és keresztülhúzza az egészet.

És igenis kell valamikor gyűlölni, mert mi nem kértük, szimplán csak kaptuk. És tudom, hogy lehetne rosszabb, és tudom, hogy a lelki béke kell ahhoz, hogy jól tudjam kezelni, de igenis vannak pillanatok, amikor nem jó az egész.


A lényeg ugyanaz marad, nem egyszerű az egész, kívülről irányítani meg ezerszer nehezebb, Ti vagytok a legnagyobb HŐSÖK számomra. Kitartást nektek!

2016. április 25., hétfő

Kicsit szeretnék kilépni

Mindig is bennem volt a tenni akarás, a tanulás, a  magam fejlesztés iránti vágy.  Ezért sok mindent megteszek új ismeretekért, technikákért, bármiért amitől jobb lesz ez az egész.

Mégis úgy érzem, hogy jelenleg a lehető legkevesebbet szeretnék foglalkozni a cukorbetegséggel.  Ősszel életemben először megtapasztaltam a hyperglikémiát, az érzést, amikor hosszú órákig nem én uralom a testemet, bármit is csinálok,  ez kicsit megölt bennem valamit.
Az új ismeretlen iránti félelem, az iszonyatos 2,5 nap a kórházban, az aggódás, és az hogy újra uralni tudjam a vércukromat.
Elértem a szinte tökéletes vércukrokat, 5 hónapig nem volt hypom. Pár napja volt, azt is tudom miért, én csesztem el, beismerem.
Elégedettnek kéne lennem, de őszintén, kifáradtam én ebben. Kilépnék belőle kicsit, hogy beadom az inzulint, mérek, de amúgy hagyjon békében az egész. A lehető legminimálisabbat szeretnék cselekedni.

Szombaton is ültem a Civil Fórumon, és nem értettem mit is keresek itt. Nem csak a rengeteg öreg miatt, hanem azért, mert én nem akarok ezzel foglalkozni, miért is hallgattam az előadásokat (ráadásul az előadások 90%-a hihetetlen negatív volt, vagy reklám), amikor kiülhettem volna egy könyvvel az erkélyre az olvasni...magamra figyelni, nem ebben élni.


Kicsit elbújnék a véres tesztcsíkok és az inzulin alatt, szeretnék én én lenni, nem a cukorbetegség.

2016. március 22., kedd

Kerülj beljebb!

Különbözőek vagyunk, más-más felfogással, más-más megérzéssel és bizalommal a szervezetünk iránt. Van olyan ismerősöm, aki a boltba  se megy el az egész cucc nélkül, mint vércukormérő, szőlőcukor, inzulin, keksz, innivaló.
Mindig kiakadnak amikor megtudják, hogy 18 fölött életemben nem mértem még. Így én anno 17-nél már hypereztem, amikor a humulin feladta a harcot a hasnyálmirigyemmel. 
Viszont azóta se hypom, se hyperem, azt hittem a régebbi kezelésnél nem lehet jobb, hát tévedtem.
Elmondhatatlan érzés, hogy nincs az az állandó figyelés, hogy vajon hypozok e, hiszen a humulinnal sokszor megborult lefele. Nem egyszer volt, hogy 3-4 egymást követő hajnalba is kényszerettem. Nem volt éppen kellemes dolog.

Tehát így állok, tudom még csak 4 hónap telt el, hogy az analóggal éldegélek, de remélem még nagyon sok ideig így marad. Azóta rengeteg helyre elindulok vércukormérő nélkül. Mint például futni.
Régen ilyet sose mertem megtenni, pluszban szőlőcukor, keksz, innivaló. Teher volt rajtam, de kellett, sokszor kellett bevetni a szőlőcukrot, a kekszmorzsákat nyalogatni a papírról, mert zuhantam lefelé, mélyen, nagyon mélyen.
Most ezt tesztelem, nem viszek mérőt, előtte mérek, tudom hogyan állok, eddig tökéletesen maradt normális értékeken. 
Hamarosan belekezdek a hosszabb futásokban, ott fog igazán kiderülni, hogy kiállja e a próbát.
Természetesen szőlőcukor mindig van nálam, de már optimistán átváltottam egyenként csomagolt verzióra, és 4 hónapja hozzá se nyúltam. 

Júniusig nyugi van, addig teszteltem tovább a rendszert :))

Nem is tudom

 Nem is tudom igazából mérges legyek, vagy sírjak a sarokba, vagy csak egyszerűen kiégetett ez az egész. Miután 2 évet könyörögtem orvosokna...