Megálmodott hypo

Tegnap (vagyis ma hajnalban) megálmodtam a hypoban. Egy jegypénztárnál álltam, mellettem a másik pénztárnál állt 4 kisgyerek és a pénztáros minden kérdésére csak vihorásztak. Arra is, hogy tud e valamelyik írni, olvasni. Ezért engem megkértek hogy menjek oda (hogy miért, azt nem tudom :D). Mondtam, hogy mindjárt csak már éreztem hogy hypo és álmomban vettem elő a vércukormérőt, hogy mérjek. Mutatott 3,5-öt. Felébredtem, és ugyanúgy hypoztam, csak már 3,1-el.
Furcsa....

refutás

A futócipőm pár hete teljesen szétesett, KO, kilyukadt.
Így névnapomra kaptam Decathlon ajándékutalványt. Sokáig őrlödtem, hogy most drágát, olcsót, színeset, fehéret?
Aztán úgy gondoltam úgyis ott döntöm el. Felpróbáltam a drágát, nem tetszett, túl neonszínű volt, valahogy kényelmes se. Felpróbáltam a kék terméküket, és csodálatos. Tegnap le is teszteltem, rég futottam ilyen jól, úgy látszik ilyen sokat számít egy cipő. Sose volt még csak futócipőm. Nagyon jóóóóó. Szellőzik, de közben tart. A talpa meg rúgózik. Nem volt lábgörcsöm, lábfájdalmam. Ami eddig sokszor volt.
Mára annyira izomlázam lett, hogy alig tudok felállni a székből *ouch*
A cipő már annyira nem fehér a rengeteg portól, ami a patak mellett van.
Nem tudom sikerülni fog e őszi futóversenyre felkészülni, még reménykedek.
Az ajándék kártyán lévő összegből még felújítottam bicajt, kapott új sárvédőt (hátsó már rég le volt szedve, mert rossz volt, az első se volt már az igazi), csengőt (jó hangosat :D) és egy új sisakot magamnak (sokáig vívodtam, hogy zár, vagy sisak, remélem megérte, bár már több, mint 2 éve Budapesten bicajozok)
Pluszban még egy kulacsot. Mert kell. Mostanában hiába iszok állítólag eleget, futás során a szervezetem pánikál, így felviszi a cukromat, és vízivással tudom levinni. Tehát kulacs :)

A kezdetek kezdete

Nagyon emlékszem a tájékoztatás hiányára a kezdet kezdetén. Amikor bekerültem vércukor beállításra. Az érettségi közepén. 2 napra a szóbelitől.
Kb. azt se tudtam mi folyik ott. Mire észbe kaptam már a kórházban voltam és cukros löttyöt kellett inni. Majd elkezdődött az egész, ami annyiból állt, hogy mindennap vérvétel és rengeteg vércukormérés, 160 gr CH. Kb. alig aludtam, mert állandóan mértek. Ráadásul nagyon éhes voltam. A diétás menü annyiból állt, hogy a sima menüből kiszedték a megfelelő CH-t és kész. Tehát ha rizs volt, akkor kaptunk egy pici rizst, meg egy kis húst. Ráadásul hiába akartak kaját behozni, nem lehetett, hiszen beállításon voltam, a hasam állandóan korgott. Azt mondták egyek napi 5x, ehhez képest napi 3x volt étkezés, se egy joghurt, semmi. Fehér kenyér és rizs kb.
Kezembe nyomtak 10 kiló tájékoztató könyvet, egy pent, hogy barátkozzak vele. Közölték, hogy gyógyíthatatlan jelenleg, de kezelhető az egész. Néha lezavarták diétás előadásra, ahol a fele aludt, a másik felét nem érdekelte. Az egész kavargott bennem, mindig azt hallottam, hogy tilos, te szegény, és megváltozik az életed. Meg, hogy most már minden rossz lesz.
A doki ajánlgatta, hogy van egy aranyos pszichológus náluk, ha beszélni szeretnék vele, akkor elintézi. Nem akartam, nekem mindig a blogírás segített.
Szomorú, hogy ilyen az egészségügy. Tudom, hogy sok betegük van, de ott direkt voltak diétás tanácsadók, mégis szinte semmit se segítettek.
Alap dolgokat nem mondtak el, és ez a kis könyvekben se volt benne. Például, hogy a vércukor nem csak az étkezéstől függ, hanem pl. a fronttól is. Az első pár magas cukortól kétségbe estem, hogy mégis mit rontottam el. Amikor meg vége lett a mézes heteknek, akkor meg bőgtem.
Bár én állítólag minta cukorbeteg vagyok, mert a legmagasabb mért értékem 17 volt, az is csak egyszer, általában 12-10 alatt mérek, ha gond van (és ez nekem a rossz eset). Mégis fájnak a "kudarcok", amikor nem sikerül minden jól, amikor mindent megteszek, mégis magas, mégis hypo, mégis úgy érzem, hogy elrontottam.

Önkínzás nélkül

Egyik nap akarva-akaratlanul hallgattam egy beszélgetést a buszon. Egy párocska beszélt egyik barátjukról, aki a Mekiben inkább várt 5 percet az almás pitére a meggyes helyett, mert abban kevesebb a kalória. Ezen pattogtak hosszú ideig, hogy hogyan lehet ilyen egy ember. Aztán a srác felvetette, és ha beteg? A csaj meg rögtön rávágta; akkor ne egyen a Mekibe, mert az egészségtelen.
Mégis miért kéne önkínoznunk magunkat? Tehát aki nem beteg, az nyugodtan tömje magába, akár minden nap, azt a bizonyos kaját?: Bár lassan már semmin se csodálkozok, rengeteg mindent nem tudnak az emberek. Nem azt mondom, hogy az egész biosz könyvet be kell vágni, de legalább azt tudnák az emberek, hogy nem a sok cukortól lesz az I.-es diab, meg ilyen kis apróságok. Főleg, ha minket akarnak kritizálni. A másik oldalról mindig könnyebb.
Néha szoktam Mekibe menni, ott is lehet számolni, ott is lehet jól éreznie magát az embernek bűntudat nélkül.

Boldog cukrot mindenkinek ^^

Nyilvános hercehurca

A nyilvános dolog sose könnyű, főleg ha sokan nem értik, hogy mégis miért csinálom. Az ember nem úszhatja meg, hogy ne adja be az inzulint, ne mérjen cukrot nyilvánosan. Bár tudok olyanról, aki inkább kockáztat, nyilvánosan nem adja be, majd ha hazaér, korrigálja. Igaz, a körülmények nem mindig adottak. De órák hosszat sose szabad ezt elhúzni.
Mint már említettem járok a Diabgirl csapatban, azt hiszem valahogy április környékén kezdtünk találkozni. Mindig is hiányzott egy fiatalokból álló diabetes csapat, öregeket már láttam eleget.
Ezek a találkozók rengeteg mindent tettek azért, hogy ne sunyiba, félve körbepillantva viseljem a nyilvános dolgokat. Nekem mai napig hatalmas élmény, hogy találkozunk, mérünk, lövünk, mutatjuk egymásnak, hogy ki milyen pent, vércukormérőt, pumát használ. Így életemben először megérezhettem, hogy egy pumpának milyen súlya van (azt hittem könnyű :D) Hiába vagyok az "aki lazán kezeli" a dolgokat, mégis néhány rossz tapasztalat után bennem volt a félsz ettől az egésztől, hogy mikor jön egy újabb. Most  már próbálok csak nevetni rajtuk. A fura nézés még oké, sokan nem tudják mi az, de hogy azt mondják pfuj, meg hogy ne drogozzak, ezen nehéz volt túl esni. (Persze ezt mind suttogva, a hátam mögött, azt hitték nem veszem észre)
Aztán rájöttem, hogy ha én természetesnek veszem, valószínűleg más is annak fogja. Már csak egy nagyon icipici félsz van bennem, de nem várom meg a rosszullétet, mert nem merek mérni.

Most minden pörög

Rég írtam, most minden pörög. Kb. 2,5 hete elkezdtem komolyan venni a sportot. Ez alatt már sikerült leadnom 3 kilót, remélem folytatódik tovább. Ez idő alatt összesen 74 km-et tekertem, és 30 km-et lefutottam. A futócipőmön már luk van, de a közelgő névnapomra már mondtam, hogy futócipőt kérek :) Sok futó már megismer. Sose leszek egy Murakami Haruki, és az időm is még csak 6 km/h. De legalább azt a heti minimum 4 edzéses 4 km-et tisztességesen lefutom. A szárazság miatt akkora homok van, hogy sose csutakoltam ennyi koszos ruhát életemben. Az nem barnaság, az kosz.

A sport utáni hypokkal még mindig küzdök. Reggel nem tudok futni, még ha fel is tudnék kelni, akkor se menne. Akkor még kóma van. Így marad az esti futás, utána meg vagy bejön vagy nem a számítás. Hiszen számít addig mit ettem, vacsira mit ettem. Valamikor pótvacsi kell, valamikor meg jön a hypo bármit csinálok. Múltkor is 9-ről 3-ra esett fél óra alatt. A sport egyszerűen megnyirbálja az értékeimet. De kitartok, hiszen még mindig jobb, mint hogy segítsek a szövődményeknek. A sport jót tesz az ereknek, a legelső szövődmény meg az erek állapotának romlása.

Jövőhét csütörtökön kontroll, letelt a 4 hónap leghosszabb "szabadon engedésem". Remélem addig még sikerül még tovább leadni a kilókat.

A másik meg, a népszerűség, a vetélkedés. Sajnos tapasztalom, hogy mostanában már mindenki blogot ír erről az egészről. Rengeteg ember meg arra megy, hogy minél népszerűbb legyen, minél többen olvassák, lájkolják őket. Én sose mentem erre, néha-néha megosztom, hátha okul belőle valaki. De hogy mindenki képébe nyomjam, hogy itt van, olvasd, az sose volt az én asztalom. Hiszen MAGAM miatt írom főleg, csupa nagybetűvel. Az írásterápia mindig is ott volt az életemben, ezerszer jobb, mint egy pszichológus.
Attól senki se lesz jobb, hogy a világ összes cikkjét lehozza és azzal villog. Írjunk arról, hogy mi mit tapasztalunk, miben tudunk másnak segíteni. Hiszen pont nekünk kéne összetartani.

Edzés utáni hajnali hypo

Hétfőtől folytattam az edzést, de most már intenzíven komolyan. Nem keresek kifogásokat. (Ha mégis, akkor elszuszákolom az agyam egy kis részébe, ahol nem látom).
Ma már alig tudtam felkelni ágyból, érzem a létező izmaimat, meg a nem létezőket is :D Ma még futás, holnap csak egy pár km tekerés, aztán vasárnap befejeztem az edzéstervet.
Tegnap már rákontráztam a futásra, 2x13 percet kellett volna futni, de mivel a km mérő 3,2-n volt, úgy gondoltam bírom még, és 40 perc alatt meglett a 4 km :) 6 km/h-val cammogok. Legalább 5 km/h-ra fel kéne vinni, ha nem kevesebbre. Igazából a kitartás a lényeg.

Nah de a címre is gondoljak. Sokáig nem tudtam miért van, hogy teljesen normális értékekkel lefekszek, este edzés után, és hajnalban hypo-ra kelek. Aztán megtudtam egy előadáson, hogy a sport lehet ilyen hatással az egészre. És itt jön a kísérletezés, már megint. Mert nyáron is más, hideg időben is más. Tehát mér, figyel, szúr vagy nem szúr.
Most nyáron az a helyzet, hogy a mozgás leviszi a vércukrot kicsit, majd felviszi futás előttre, és még tovább. Először korrigáltam, hiszen lefekvéskor is 8-9 volt a cukrom. Aztán jött a hypo hajnalban. (hurrá). Így ha már elérem a 8-at lefekvéskor, esti sport után, akkor nem korrigálok és láss csodát, hajnalra 5-6-on vagyok. Remélem ez továbbra is működni fog.

Évente

     hány szúrás?

                        hány csepp vér?

               és mégis hány egység inzulin?

               mennyi fájdalom?

                                 hány könnycsepp?

                hány lándzsaszúrás az ujjakon?

                      és mennyivel hosszabítja meg az életet?

Szösszenet

Igen, itt állok én, aki cukorbeteg. Akinek teli van apró lándzsaszúrással az ujjbegye...akinek a hasa tele van tűnyomokkal...akinek a táskájából sokszor véres tesztcsíkok esnek ki...aki sokszor összemaszatolja magát vérrel, mert azt hiszi már megalvadt a seb...aki számol...aztán eszik...aki mérlegel...aztán cselekszik.

Dublatriplahypo

Csütörtök éjszaka eredménye, pluszban még vagy 3 tesztcsík. Néha van ilyen, hogy hiába eszek szőlőcukrot, nem felfele megy, hanem lefele. Szerencsére 3-4 között mozgott, így vártam-vártam, egy fél-háromnegyed óra után meg már átmentem hyperbe. A 3-ból 15 lett. Reggelre meg 9. Éjszaka meg hányingerem volt a sok cukortól, de bepánikoltam, hogy ne menjen lejjebb. Pedig a cukornak rögtön fel kéne szívódnia. Valaki tudja ennek a biológiai jelentését?