Centik

Aki követi a blogot, tudja, hogy tavaly volt az a mélypont, amikor már sportoltam, ugyanúgy számoltam a ch-kat, és hoppá felment 5-8 kiló simán, az eddig amúgy se kevéshez.
Aztán más tünetek is mutatkoztak, így a doki beutalt hormonvizsgálatra, ahol az egekben volt minden, aminek nem kellett volna. Pluszban számomra rengeteg inzulint adtam: reggel, délben, este 12 egység gyorsat, éjszakára 30 lassút, ez 66 egység!!

Miután kb. minden héten ott üldögéltem a rendelőben és hosszú vizsgálatok után minden kiderült, mondta a doki, hogy annyira nem vészes, de próbáljuk meg a ch csökkentést, hátha megy lefele az inzulin, hátha a hormonok normálisak lesznek.

Mostanra kijelenthetem, hogy sikerült, hosszú út során a 12 egységből 6 lett, a 30-ból 22 (15, ha napnyugta fele megyek futni). Ebben közreműkődött a ch csökkentés és a sport, a sport, a sport. Az eddigi jól van majd megyek helyett edzéstervet kezdtem, erősíteni is kezdtem, a bicaj az ugye fix dolog.

És most már kijelenthetem, hogy a hormonjaim is normálisak úgy néz ki.
És a legjobb, hogy 1 év alatt:
- fogytam 9 kilót
- a derékbőségem 20!! centit csökkent (ha hízok, nagyon hasra hízok, nem egyszer terhesnek néztek)
- a csípőbőségem 11 centit csökkent

Ezért nemrég voltam ruhákat venni és fantasztikus érzés, hogy amiket kiválasztottam nemcsak jók voltak rám, de jópárat be is szabtam itthon. Sőt volt egy, amit visszaraktam, mert annyira nagy volt rám, hogy lehetettlen lett volna nekem beszabni. 


Az egésznek nincs vége, sohase lesz vége, de már idejét se tudom hogy például mióta nem voltam megfázva.

(Más dolog, hogy a sport vashiányt idézett elő, de ez legyen a legkisebb gondom.)

A lelki béke

Sok orvos nem veszi figyelembe azt, hogy ha a lélek nincs rendben, a vércukrok sem. Szerencsére én dokim figyelembe veszi, az elején felajánlott pszichológust, és minden alkalommal megkérdezi hogy vagyok. Hiszen ha bármi baj van, nem csak a vércukraim szörnyűek, de nekem súlyos esetben az összes beadás helye kékül-zöldül, pedig jól adom be.

Lelki béke, két szó, de mégis rengeteget jelent, rengeteget dolgozok ezen, a paráimon, félelmeimen próbálok segíteni, hogy csökkenjenek.
Volt az a vércukormérő elromlásom, amikor jó értéket mutatott a gép, én meg életem legszörnyűbb hypoját éltem át, már az volt, hogy mindjárt mentő kell, most ha ideérnek addigra vagy elájulok vagy jobban leszek. Szerencsére jobban lettem, de soha többé nem akarok ide eljutni.
Igyekszek tudatosan koncentrálni a testemre, hogy igenis én uralom és nem kell kudarcként felfogni a hypokat, az önhibámon kívüli magas értékeket, a sport közbeni kilengéseket, mert ez egy jól beállított cukorbetegségnél jelen van. Ha nincs hypo, nem jó a vércukor. Hiszen mily vékony a határ a normál vércukorérték és az alacsony között.

Én sok mindennel úgy vagyok, hogy próbáljuk ki, miért ne? Maximum nem csinálom tovább.
Így eljutottam vasárnap meditálni, az Egyensúlyom blog által meghirdetett eseményre, senkit nem ismertem, de már jó ideje ez nekem nem gond, és rögtön úgy ültünk ott a dombon, mintha ezer éve idejárnánk.

El tudtam érni valami más állapotot, mintha kívül lennék önmagamon. Nagyon rövidnek hittem, pedig volt vagy 40 perc. Legnagyobb meglepetés benne, hogy Zoli aki vezette mondta, hogy egymásra voltunk hangolva, ha egyikünk megmozdult, akkor a másik is követte. Pedig csukva volt a szemünk becsszó.

Jót tett a lelkemnek, rájöttem, hogy nem szoktam én leülni csak úgy és elgondolkozni saját magamon, a testemen, a lelkemen. A gondokon, az örömökön, csak úgy az egész mindenségen.
(Mivel fél órával előbb értem oda a meditációra, úgy kiültem olvasni, szabadban se olvastam ezer éve.)

Hajnali buktató

Idén hülyenyár van, vagy nem is volt meleg, tehát tök mindegy volt mikor futottam, vagy pont az ellenkezője, dögmeleg volt, akkor meg estére, hajnalra se hűlt le a levegő, örültem, hogy élek, nemhogy még fussak. Tehát akkor kimaradt.
Vagy egész nap esett és örültem, hogy két eső között kb. bármikor kijutok futni. (nah meg közben párszor eláztam)

Nah de ez is eljött, a tavalyi nyaras idő, nappal meleg, napnyugtakor elviselhető hőmérséklettel. Így napnyugtakor futás volt. Aztán meg mintha nem is lett volna tavalyi nyár, néztem a vércukormérőt hogy miért is mutat 11-et este 10-kor.
Még eszembe is volt, hogy pluszozni kéne (de jó, hogy nem tettem).
Mivel ilyenkor játékos kedvében van a vércukrom, az edzés felviszi este, majd hajnalban zuhanórepülőset játszik. Nekem annyira nem volt kedvem játszani, amikor hajnali 2-kor a 3,2-re muszájevés volt. Ráadásul alig akart helyreállni.

Ilyenkor mindig bajban vagyok, hogy most az edzés miatt magas e, mert ha nem, és csökkentem az éjszakait, akkor felmegy. Ha attól, akkor hypo, és ilyenkor még a nehezebb kikeveredni belőle fajta, tehát ugyanúgy felmegy.

Jó lenne egy jelzőkészülék, ami előre tudja mikor hogy változik a vércukor, hiszen éjfélkor is még csak 8-nál jártam.

4 hónap nyugi

Múlt héten mentem volna dokihoz, de mivel vérvételre 2,5 hét utánra adtak időpontot, így pont aznap kaptam meg a lelet 10 körül, az időpontom meg fél 10 volt, nincs is közel a kórház. Így felhívtam és mondta, hogy akkor jövőhéten menjen rendelés előtt kicsivel.
Ahhoz képest, hogy 20 percenként vannak beosztva az emberek, rendelés előtt 45 perccel már ÖTEN voltak előttem, nem értem miért nem lehet időpontra menni.
Nah a doki megnyugtatott :))
Azt mondta fantasztikuson csinálom, annyira lelkendezett, hogy a gyors inzulin már csak 3x6 E (az éjszakai maradt 22, egyszerűen nem tudom lejjebb vinni, de még mindig jobb, mint régen a 30). Az értékeim meg teljesen jók, odaírta a papírra, hogy CH háztartás optimális 3 felkiáltójellel. És végre semmibe se tudott belekötni :)
Meg megkaptam életem eddigi legfurább "bókját", hogy biztos fogytam, mert olyan kisebbnek látszom.  :D
A húgysavra azt mondta annyira minimálisan van határ felett, hogy nem kell ettől félni, nincs semmi baj.
Az alacsony vasamra meg kaptam vastablettákat receptre.
ÉÉÉÉÉÉS most 4 hónap nyugi :)
Mivel megy szabira és kérdezte hogy szeretném, menjek vissza 2 hónap múlva, vagy legyen 4 hónap. Mondom én jobban örülnék 4 hónapnak, és beleegyezett ^^
Kiirta szakorvosi javaslatot, hogy a mindenfélét fel tudjam íratni házidokival, és jó nyarat kívánt :)) Szóval minden happy, a vashiánnyal meg megküzdök.

Cukros vagy? De rossz neked!

Hétvégén vittem alapítványt kitelepülésre, és mivel egész nap ott voltam, így a kaja nem maradt ki. Persze a szokásos felkészülés megvolt.
Főleg, hogy ott volt a barátnőm, aki jártas a betegségben családja révén, így tőle sose kapok sajnálatot.
Nah de a többiektől első reakció, volt benne bőven részem.
A legtöbbször: Cukros vagy? De rossz neked!
Ilyenkor már meguntam magyarázni, hogy nem nem rossz nekem. Sőt, mivel engem állandóan nyúznak a kontrollokkal így végülis jobb. Persze minden csak felfogás kérdése, nah meg minden úgy megy, mint az esti fogmásos.

A másik idegesítő dolog, hogy beszélgetek a vércukormérésről meg ilyenekről és rákérdeznek, hogy cukros vagyok e? Ilyenkor olyan szívesen azt mondanám, hogy nem, csak hobbiból szúrkálom magam, mert az olyan jó <3

Nah de komolyan, ilyenkor látom az emberek fején, hog lepörög bennük, hogy biztos mindjárt rosszul leszek, hiszen a filmekben a cukorbetegek mindig rosszul vannak :)

Persze sok a tévhit, de ha én már megismernék  olyat, aki benne van, akkor bátran kérdezek tőle, és nem a filmekből merítek ötletek. És persze nem közölném, hogy a nagyapám lányának a testvérének az unokatesójának a fia is cukros, és ezértén mindent tudok róla.

Ez meg csodálatos. Más is küzd az ilyenekkel :)

Lelet para

Ma meglett a leletem, és a házidoki elfelejtett HbA1c szintet kérni, pedig direkt mondtam neki, szóval ez is szép menet lesz még.
Nah de a ráadás:
- a vasam alacsony
- a húgysavam magas
- a 24 órás fehérje ürítésem pozítiv (erről remélhetőleg szerdán lesz számszerű adat)

Ráadásul mivel vérvételi időpont csak 2!!! hétre volt, pont a diabdoki előtt, másnap 10-re lett lelet, a diabdokit lekéstem, felhívtam és azt mondta jövőhétre menjek be.
Tehát addig kattoghatok, hogy most mi lesz?
Keresem az okokat, főleg a fehérjére, lehet attól, hogy aznap elmentem sportolni. Bár amíg számokat nem tudok, hogy mennyivel magasabb, addig csak malmozok.

Hullámvölgyes futás

Lassan, de biztosan haladok, az esős idő betett nagyon az edzéstervnek. Ráadásul teljesen ésszerűtlennek tűnik, de követem, hiszen fejlődök, nah meg aki írta, az maratonokat fut :D Szóval csak tud valamit.
Nem gonoszságból, de irigykedik azokra az emberekre, akik futnak pár napot, majd indulnak 5 km-es távon és kb. fél óra alatt lefutják. Nekem meg ez 2 év eredménye.
Ilyenkor nyugtatom magam, hogy nem is baj, hiszen tavaly megakadtam, amikor nem volt célom, amit akartam elértem, újat nem tűztem ki, aztán azt láttam, hogy nem akarok menni, mert minek?
Szóval cél kell :)
Valamikor elmegy a kedvem, hiszen valamikor görcsöl a lábam, találkoztam már bunkó kutyással/futóval/biciklissel/autóval.
Ma is holtpont volt, a GPS-t nem fogta be a telefon, futás előtt meg ittam, hiszen mindenhol azt írják. Eredménye az lett, hogy a felénél hazafutottam, mert majdnem bepisiltem :D Megtanultam, hogy nekem felesleges, inkább viszem a kulacsot. 

Dokihoz meg hónap végén megyek, már megkaptam az első nagyon le vagyok fogyvát, remélem a doki is ezt fogja mondani, hiszen ebbe az egybe tud belekötni.
Nah meg hónap végén előtte még egy nagylabor, 24 órás méricskélés mindennel együtt.

Nemértősmindenes

Van olyan, hogy elgondolkozok rajta, hogy is éltem a diabetes előtt. És igazából már annyira hihetetlen, hogy volt 18 évem, amikor még műkődött a hasnyálmirigyem, volt saját inzulinom, így kb. azt csináltam, amit akartam. Akkor ettem, ittam, amikor akartam. Azt amit akartam.

Bőven rendszertelen volt az életem, amire nem vagyok büszke. Bár mindig is sportoltam valamit, a rendszeres étkezés és vízfogyasztás nem volt az erősségem. 

Általános iskolában abba szerencsém volt, hogy anyukám sokáig otthon volt, így legalább a főtt étel fix volt. Utána meg hamar megtanultam főzni, amikor már dolgozott :)

De ha visszaemlékezek és a mai életmódomra tekintek, fel nem tudom fogni, hogy reggel nem ettem, majd az iskolában ettem 1!! szendvicset, és ez elég volt 3-ig, 4-ig általában. Folyadék max fél liter. 

Nem tudom ezzel az életmóddal hova jutottam volna el, biztos valami rosszhoz, valami rendszertelen életmódhoz.

Akkor, ha elindultam nem érdekelt, hogy mikor tudok enni, vagy mit. Majd eszek, ha tudok.

Most ha elindulok, tervezek, mint mindig. Tervezem, hogy meddig maradok, tervezem, hogy mit tudok enni, mi van a közelben, vagy mit tudok vinni, vagy eszek előtte. 

Persze a túlélőcsomag mindig megvan, sokan kérdezgetik hova viszem a packot még a boltba is. Sose lehet tudni mi történik. Bár a közeli boltba csak szőlőcukrot viszek, de az csak 5 percre van tőlem.

De bármi más jön, nálam van:

- gyors inzulin

- plusz tű

- vércukormérő/tesztcsík 

- plusz tesztcsík, ha már kifogyóban van a másik

- szőlőcukor

- néha alacsony GI-jű rágcsa

- folyadék!! (van egy kulacsom, abba hordom általában)

- iratok

- cukorbeteg kártya

Más meg beteszi a zsebébe a pénztárcát :)

Sokszor nem tudom hogy megy az egész. Lassan 7 éve. 

Igenis tud fájni, a szúrás is tud fájni, a sport is, de főleg a lelkem tud fájni, ha úgy alakul.

A média kétfélét szokott suggalni, vagy a minden jó a cukorbetegnek, vagy semmi se jó. Pedig van bene jó, van benne rossz is.

Nehogy valaki azt mondja, hogy jók a vénák szúrása, az inzulin szúrása, az ujjbegyek kicsi pontocskás helyei. Jobb, mint a szövődmény.

Mindig is utáltam a matekot, most meg egész nap számolok. Reggel felkelek, mérés alapján számolok hány egység inzulin kell, számolom a kaját, a kávéba hány deci tej van. És így tovább az étellel.

Majd a futásnál, hogy előtte mennyit mértem, az mennyire mehet/fel. Az edzéstervnél a méterekre bontott futást, 400 méter futás kocogva, 400 méter gyorsan, majd újra, de vajon mennyi az annyi, hol is tartok??? Áhhh, mindenhol számok.

Aztán lefekvéskor, ha túl alacsony vajon mennyivel lesz alacsonyabb, ha túl magas, akkor mikor is adtam inzulint, vajon van e még a véremben, nehogy felnyomjam az inzulinszintemet az egekbe, mert akkor jön a hypoglikémia.

Számolni a hyponál is, mennyire súlyos, mennyiről esett le, a gyors CH után, mennyi lassú kéne.

SZÁMOK MINDENHOL!

Aztán vannak a helyzetek, amikor mérlegelni kell. Mint múltkor nekem a Hungaroring-en. Májushoz képest jégkockává fagytam, az árusok meg cukros forró teát árultak, se cukor nélkül nem tudtak adni, azt se tudták mennyi cukor van benne. A jégkockákat meg oldani kellett, még órák voltak hátra, így vettem teát, 12-es cukorral megúsztam, későb korrigáltam.

futásról

Futok, mert kell egy sport...
Futok, mert kell a küzdés...
Futok, mert jót tesz...
Egyik láb, a másik után...bár ilyen egyszerű lenne, csak erről szólna az egész.
Tudom, hogy honnan indultam, hány centi derék és csípőbőségről, hány kilóról, hány egység inzulintól.
Az első ok a szövődmények elkerülése.
A második ok az inzulin csökkentése.
A harmadik ok a testsúly csökkentése.
A negyedik okot már én se tudom.
A futás nemcsak az a fél-1 óra, a futás elkezdődik azon, hogy elhatározom, hogy ma futok, akár fúj a szél, akár nem akarok, akár kismacik száldogálnak rózsaszín felhőkön.
Aztán elindulni, ott nem figyelni a tahó emberekre, a nézőkre, másokra, csak befelé szabad figyelni, nah meg az orrom elé.
Eldönteni, hogy csak azért is megcsinálom, akkor is ha nem akar menni, legalább valamennyit.
Aztán utána egész nap tart a futás, hiszen a vércukorra bőven kihat utána órákig.

Sokszor úgy érzem, hogy nem megy. Aztán rágondolok, hogy honnan indultam pár éve, az 1 percet alig lefutni tudótól, a tüdőt kiköpő edzésektől.
Ahhoz képest haladok, mégis többet vártam, előbb vártam, nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz.

De aztán a tükörbe nézek, a vércukornaplómba, és arra gondolok, hogy formásodok, jobban érzem magam, a vércukraim csodálatosak és az inzulinnak már csak a felét adom, mint amit pár éve adtam.

Múlt, jelen, jövő

Olvasok egy könyvet, amit több, mint 20 éve adtak ki. Vallomások cukorbetegektől, társaktól.

Akkor még cudar élet volt, akkor jöttek be a penek, a vércukormérő csodaszámba ment, vizeletből teszteltek, hogy már nagy e a baj. Havonta jártak kontrollra, az volt a legkevesebb, mégis sok embernek jöttek a szövődmények, hiszen ami nem fáj, az nem baj. Eszköz alig volt hozzá. HbA1c szintet nem mértek, szövődményt megelező kontrollra alig mentek. 

Akkor még cudar élet volt, ahhoz képest mi nagyon jók vagyunk.

Hiszen penek, tesztcsíkok, Hba1c szint, szemészet, vérvétel, minden csodaság. Mai álláspont szerint teljesen megelőzhetőek a szövődmények, a betegségek csak az öreg korral jönnek, amik amúgyis jönnének diabetes ide vagy oda.

Nem hiszek abba, hogy amíg élek, feltalálják a csodamódszert, a gyógymódot, DE reménykedek hogy fejlődik a tudomány, főleg hogy cenzor lenne jobban hozzáférhető.

A szövődményektől mindenki fél, viszont én inkább attól félek, amit sok idős embernél láttam, olvastam róla. Hogy az érzékelésük nem az igazi, így nem érzik meg a hypo-t. A jól kezelt cukorbetegséggel együtt járnak a hypo-k is, akarva-akaratlanul.

Amikor elromlott a mérőm, és életem legszörnyűbb hypo-ját értem meg, majd öreg koromban sorozatosan ilyenek lesznek? Hiszen már most érzem, hogy egy súlyosabb betegségnél nem éreztem meg!! És ezt még nem lehet elkerülni, csak cenzorral, amit nem támogat a TB! Főleg, hogy a hypo-t sok mindennel össze lehet keverni, sokszor azt hiszem baj van, aztán csak éhes vagyok/szomjas vagyok/fáradt vagyok érzetem van.

 Remélem, hogy elérhetőbb lesz, mire elérek oda :)

Tudom, hogy nem vagyok rossz helyzetben, hiszen élhetek, és minden eszköz megvan a szövődmények elkerülésére, de ezen főleg nekem kell dolgozni. De mindent megér. 

Részletkérdés

A jó hír az, hogy maradt a 3x6 egység inzulin, az éjszakai meg 22-nek. Bár az éjszakainál nagy cél lenne legalább 15-re levinni, de az mindig is problémás volt, ennek is örülök.
A rossz hír, hogy annyira nem megy a fogyásom, ahogy elterveztem. 9 napig távol voltam, pedig vittem a futócuccot, de igazából lusta voltam, inkább pihengettem, meg mászkáltam mindenfele.
Vissza kell rázódnom a sportos életbe, mert nem lesz ez így jó. 1 hónap múlva kontroll.