CH csökkentett világ

CH csökkentett világban élek, folyton azon kattogok, hogy mit hogyan lehet csökkenteni, hogy lehet jobb. Úgy érzem elértem a maxot, nem tudok ebből többet kihozni. Tökéletes leletem van, hypo-m néha van, azt is hamar megérzem. Érzem a testem reakciót, és egyben üres is lettem ettől egy kicsit. Elértem a célt, egy normális HbA1c szintet, egy tökéletes leletet, most új célt keresek, még nem találtam meg. Emlékszem amikor letettem az érettségit, akkor is így éreztem, hiszen küzdöttem, küzdtöttem, meglett és most hogyan tovább, ki tudja?

A gyógyszertárban, az orvosnál sose vidámak az emberek. Mindenki csak panaszkodik, az ajtó kinyitására megfeszülnek, mint vadmacska a zsákmányára. Várva, hogy elmondják a nevét, vagy hogy következő. Tudják, hogy ők a következőek-e. Senki se szól jót, mindenhol a betegségek, a bánatok, a miértek, a várakozások, a leletek, a kódok.
A gyógyszertárban is mindenki bánatos, vajon ki meri elsuttogatni, hogy gombája van, vagy prosztataproblémája? Hogy tűk százait veszi? Lopva néznek egymás receptjeire, hogy vajon neki mi baja van. Az unalom, valahogy sose tanulják meg az emberek, hogy sokszor várni kell, én már rutinból viszek könyvet, bármit, max megsétáltatom, de nem akarok, nem akarok, nem akarok beszélgetni. Van nekem elég bajom, nem akarom, hogy bennem zsongjanak más gondjai.

Tegnap 3 órát vártam egy influenza elleni oltásra. Addig 2 fogyatékkal élő beszélt, az egiyk 1,5 óráig, a másik is. Szerintem váltják egymást. Aztán ha az ember kínjában már nevetett, ráförmedt, hogy ne nevessen, nem vicces. Igen, nem vicces, szánalmas hogy órákat kell beszélni a gondjairól, a lemez meg újra és újra elindul 10 percenként. 1,5 óra alatt lehet tudni a fél életét, ha akarja az ember, ha nem.