Diabgirl bejegyzése elgondolkoztatott, és rájöttem, hogy nem tudtam még mindig agyban helyretenni azt, amikor elromlott a mérőm, és életem legsúlyosabb hypoját éltem meg. Azóta kattogok rajta, indokolatlanul mérek, már 5 alatt pánikálok, hogy úristen, csak ne menjen lejjebb. Sokszor inkább póteszek, csak nehogy lejjebb menjen, akkor meg elrontom az egészet. Megint lehet variálni...ördögi körforgás. Egyszerűen azt hiszem, hogy én rontottam el, hiszen eddig a mérő segítségével tudtam hamar kontrollálni a hypot, hiszen elég hamar megérzem. Akkor meg mértem, és jót mutatott, és már bőgtem, tuti 1,5 alatt voltam, a mérő meg 5,2-öt mutatott. Azóta nem tudom ezt helyrerakni, pedig ennek több, mint 1 hónapja.
Igen, tudom a gépek elromolhatnak, de akkor is, rábíztam az életemet, most már pótmérőm van. Soha többé nem akarok ilyet, azt hittem meghalok. Az izmaim görcsbe álltak, alig láttam, alig hallottam, tartani nem tudtam magamat. Azon kattogtam, hog kíhivathatom a mentőket, de minek, mire kiérnek összeesek, vagy jobban leszek.
Annyira azt hittem, hogy én erős vagyok, tudom kontrollálni az egészet, erre kiderül, hogy mégse.
Azóta rengeteg szőlőcukrot cipelek és rengeteget pánikmérek. Állandóan figyelem magamat, hogy most vajon felgyorsul e pulzusom, szédülök e, jönnek e a hypo tünetek.
NEM TUDOM HELYRETENNI (remélem idővel sikerül)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése