Karácsony este a sürgősségin

Pályázhatnék a hogyan legyen izgalmas a karácsony címmel bármilyen díjra. Mivel 26.-a karácsony estét a következő kora délutánig a sürgősségin voltam.
Ugye milyen móka?
26.-n hajnalban kezdődött, teljesen epegörcs tüneteim voltak, azt hittem begörcsölt az epém, mivel voltak már epeköveim, kivették őket, igaz sose görcsöltem se előtte, se utána. Aztán bevettem gyógyszert, enyhült annyira, hogy el tudjak aludni. Reggelre picit jobb lett, diétáztam, kamilla tea, gyógyszer. Erre délutánra már járni nem tudtam, mert szédültem. Aztán estig kb. csak aludtam. Estére rosszabbul lettem, nincs mese, irány a kórház, hiszen már rég el kellett volna múlnia. A sürgőségi nem egy boldog hely, az biztos.
Epegyulladást nem találtak, először a dokik is úgy gondolták, hogy kapok gyógyszereket infuzión, aztán mehetek haza, nah de megjött a vérvétel eredménye, hogy magas a gyulladásom. Nah ott betojtak a dokik, hogy lehet, hogy vakbélgyulladás, aztán lesz ajjaj. Már a műtét is szóba került, hogy ha baj lenne.
Másnap reggelre 2 infuzión túl jobban lettem. Reggel bejött a sebész bácsi, hogy azért fel kéne menni megfigyelésre a sebészetre. Aztán 5 perc múlva visszajött, hogy inkább várjunk még egy kicsit. Tanakodtak, tanakodtak... Jött egy másik sebész, ő azt mondta mehetek haza. Aztán jött a nappalis doki, hogy ő inkább felküldene a belgyógyászatra még minimum hétvégére, de inkább még 1 hét teljes kivizsgálásra. Nah ott jött az alkudozás. Mivel a gyulladásom 100 körül volt, de már az is csökkent szám volt, én meg már viszonylag jól voltam. Alkudoztam, hogy itt vagyok 5-6 km-re a kórháztól, kocsiba vágnak, ha baj van, csak hadd menjek már haza. Szóval először életemben saját felelősségemre hazamentem.
Másnap egy kontroll a sebészeten, a gyulladás lecsökkent 50-re, a hasam is csak nagyon néha, nagyon picit fájt, szóval azt mondták minden happy, ha megint rosszul lennék, akkor vissza, de amúgy minden rendben.
A hivatalos diagnózis: gyomorhurut, a nem hivatalos: fogalmuk sincs.
Jelenleg már tudok rendes kaját enni, szépen lassan, keveset tudok még, de legalább nem kétszersült. A napi program: pihenés, pihenés, pihenés, néha egy kis evés. Ma már a kávét is bírtam.
Ha már tűszúrás: 3 nyom vírit a kezemen, 1 kanül nyom, meg 2 vérvételi nyom.


Update: Csak hogy a cukorral is legyen szó. A nem evés, ivás hatására stabilan 8-10 között volt a cukrom, bármit csináltam, az infuzió se segített. Amikor már tudtam enni, akkor még meg volt zavarodva, de tegnap hyoztam. Végre :D Sose hittem volna, hogy egy hyponak örülni fogok, de most azt jelentette, hogy helyreállt a cukrom. 

Csoportos belefárados

A facebookon már rengeteg cukorbeteg csoport van, amiknek tagja voltam, de csak EDDIG. Mindenhonnan kiléptem. Elegem lett abból, hogy mindennap jön az értesítő, hogy kinek milyen a cukra, még egy újabb cikk,még egy újabb kérdés.
(Tudom, értesítéseket is ki lehet kapcsolni külön, de teljesen ki akartam szedni ezt az életemből.)
Belefáradtam mások problémáit olvasgatni, még akkor is ha hasonló. Attól nem leszek se jobb, se rosszabb. Ha meg tanács kell, van nekem "privát" csoportom.
Vajon néhány ember itt éli ki magát, hogy minden egyes nap beírja a vércukrait? Vagy minden cikket belinkel? Nem akarok senkit se bántani, de éljetek már a diabetesen kívül.

CH csökkentett világ

CH csökkentett világban élek, folyton azon kattogok, hogy mit hogyan lehet csökkenteni, hogy lehet jobb. Úgy érzem elértem a maxot, nem tudok ebből többet kihozni. Tökéletes leletem van, hypo-m néha van, azt is hamar megérzem. Érzem a testem reakciót, és egyben üres is lettem ettől egy kicsit. Elértem a célt, egy normális HbA1c szintet, egy tökéletes leletet, most új célt keresek, még nem találtam meg. Emlékszem amikor letettem az érettségit, akkor is így éreztem, hiszen küzdöttem, küzdtöttem, meglett és most hogyan tovább, ki tudja?

A gyógyszertárban, az orvosnál sose vidámak az emberek. Mindenki csak panaszkodik, az ajtó kinyitására megfeszülnek, mint vadmacska a zsákmányára. Várva, hogy elmondják a nevét, vagy hogy következő. Tudják, hogy ők a következőek-e. Senki se szól jót, mindenhol a betegségek, a bánatok, a miértek, a várakozások, a leletek, a kódok.
A gyógyszertárban is mindenki bánatos, vajon ki meri elsuttogatni, hogy gombája van, vagy prosztataproblémája? Hogy tűk százait veszi? Lopva néznek egymás receptjeire, hogy vajon neki mi baja van. Az unalom, valahogy sose tanulják meg az emberek, hogy sokszor várni kell, én már rutinból viszek könyvet, bármit, max megsétáltatom, de nem akarok, nem akarok, nem akarok beszélgetni. Van nekem elég bajom, nem akarom, hogy bennem zsongjanak más gondjai.

Tegnap 3 órát vártam egy influenza elleni oltásra. Addig 2 fogyatékkal élő beszélt, az egiyk 1,5 óráig, a másik is. Szerintem váltják egymást. Aztán ha az ember kínjában már nevetett, ráförmedt, hogy ne nevessen, nem vicces. Igen, nem vicces, szánalmas hogy órákat kell beszélni a gondjairól, a lemez meg újra és újra elindul 10 percenként. 1,5 óra alatt lehet tudni a fél életét, ha akarja az ember, ha nem.

Megéri e?

A diabetes még a mai világban se egyszerű. Mérni, számolni, beadni, kalkulálni. Gyakorlatilag egész nap számol az ember, tervez. Nincs olyan, hogy most valami kimarad, mert akkor szív, mint a pocok.
Mindent fejben kell tartani, itt nincs pihenő. A mérések idejét, az inzulin beadását, a mínusz, plusz mérlegelését. És az egyik legfontosabb a befelé figyelés, hogy ne legyen hozzánk nőve a vércukormérő, hanem bízzunk magunkba, figyeljünk a jelekre.
Sokszor megfordul a fejemben, hogy jó lenne néha letenni, csak egy kicsit, egy nap, és becsszó, utána visszaveszem.
Ma voltam a leletért, a doki azt mondta gratulál, és mutogassam meg boldogan, mert ilyen szép letetet rég látott. Minden érték rendben, 6,5% HbA1c, (A GGT pont határ, de az a akkori gyulladás miatt van).
Szóval megérte, minden. A sport rengeteget segített. A hormonrendszerem is kezd helyreállni. (csak el ne kiabáljam)
Mióta van sport, azóta fogytam is bőven (inkább centiben) mégis néha úgy érzem, hogy ezzel elvettek tőlem valamit. Hiszen megmondták, hogy fogyjak és kész. Igazából a mai napig a diabetes előtti állapotom van az eszembe, és azon kattogok, a csontsoványságán, hogy nehogy megint odakerüljek, nehogy túlzásba vigyem. Hiszen azt utáltam, nem bírtam magamra nézni, mások meg örvendeztek, hogy milyen szép vékony lettem (ha tudták volna, hogy miért).

Tudom, hogy hülyeség, hiszen sporttal más alakot érek el, nah de akkor is, azért ott van bennem.

Szóval ott van az elismerés, a számok, azt mondják mindent jól csináltál, ott vannak a papírok, hogy nincs szövőmény több, mint 6 év után se. Egészségesebb vagy, mint voltál.

Régen

Szereztem rukkolán egy 20 éves könyvet, alapítványi kiadás. Volt egy pályázat, hogy ki hogyan éli meg a cukorbetegséget.
Abban az időben, amikor laborban kellett sorban élni vércukormérő készülékhez, akkor írodott, egy kis szösszenet belőle:
"Esztendők alatt hozzászoktam ahhoz, hogy ne csináljak túl nagy problémát ebből; buszon, vonaton, villamoson, sőt akár az utcán is beadom az inzulint néhány másodperc alatt, s nem érdekel, mások mit mondanak. A saját életemért egyedül én vagyok a felelős, ha valakinek nem tetszik, hogy mit csinálok, csak sajnálni tudom a primitívségéért. Én nem álltam azért sorba, hogy cukorbeteg lehessek, s ha már így esett – mivel mást nem tehetek –, megpróbálok alkalmazkodni az adott körülményekhez…Lepereg rólam az is, ha ferde szemmel néznek rám azért, mert az utcán eszem, vagy még mielőtt a pénztárhoz érnék, inni kezdem a ki nem fizetett tejet. Nem érdekel, mit gondolnak, s nem vagyok hajlandó fűnek-fának magyarázkodni. HIába is próbálom megértetni azokkal, akik még nem élték át, mi is az a hypoglikémia. Egy egészséges embertől ez olyan messzire van, mint a csillagok. Hogyan is értessem meg?
Olyan az mint, amikor százhúsz kilóméteres sebességgel jön feléd a gyorsvonat, s azt hiszed, bármelyik pillanatban elgázolhat. Ismerős érzés, hiszen egy cukorbeteg – ha jól van beállítva – havonta átél egy-két ilyet, és mégis ismeretlen, mégis minden alkalommal megrémíti az embert. Csak jön, és te nem tehetsz semmit, ha a gyors szénhidrátot már bevitted a szervezetedbe. Várhatsz, hogy bejusson a vérkeringésedbe a szénhidrát, és elvégezze a természet magáét,megszűnjön végre ez az állapot. Ilyenkor szint kívülről látod magadat. Felül vagy egyszerű biológiai lényeden, amelyben tudatodtól függetlenül is műkődnek az örök fiziológiai törvények, vársz, hogy végre elegendő oxigén és glükóz keringjen benned, szűnjék meg a remegés, a verejtékezés, tűnjenek el a pici hangyák a fejedből, térjen vissza jéggé vált tagjaidba az élet, nyerjék vissza eredeti arányaikat a tárgyak, s tűnjenek el a szemed elől azok az őrülten kavargó kis ezüstszínű pontocskák. Várod, hogy elmúljon a félelem… Mert ilyenkor iszonyatosan félek attól, hogy késő lesz, hogy beborít a semmi, hogy eszeveszetten kalapáló szívem örökre leáll. Ha valaki melelttem van ilyenkor, kitágult pupiláimmal meredek rá, kezére fonom kezem, görcsösen kapaszkodom belé. Szólni nem merek,csak befelé, hangtalanul síkitok. Sikítottál már némán? Tudod milyen az, amikor nem mersz síkoltani, pedig a húsodba mar a félelem? Csak a szemeddel könyöröghetsz: ne hagyják, hogy itt vége legyen, csak a pillantodásoddal sikolthatsz – ha értik – mert nem akarsz senkit megijeszteni. Még önmagadat sem. Attól rettegsz, ha kimondanád mire gondolsz, egyszer tényleg bekövetkezik. Vársz, észbontó félelemmel, befelé figyelsz nincs-e még későn, nem lesz-e mindörökre vége. Közben arra is vigyázol, meg ne sejtsék, mi jár a fejedben, nehogy magadra hagyjanak. Rettegsz, hog magadra maradsz a halál fagyos leheletét érezvén az arcodon. Pedig tudod, hogy nem jön még a halál. Nem jöhet, hiszen mindent megtették ellene, tudod, néhány perc csupán , és sokkal jobb lesz…Az a néhány perc pedig egy örökkévalósságik tart. Amikor végre lassan helyreáll a belső rend, halovány, fáradt mosollyal hozod szeretteid tudtára, hog megnyerted a harcot. A kívülálló nem is tudja, mekkora küzdelmet folytattál, milyen csatát nyertél meg újra. Jobb is. Talán nem értenék meg, miért is ragaszkodom ennyire az élethez."

"Viszem a „tollamat” amivel életem regényét írom."

"Nem lehet levetni, mint egy megunt ruhát."

Éjszaka ötös

Nekem mindig is a lefekvés, hajnal, reggel ciklussal volt bajom. Szinte csak azt változtattam az évek során (nah jó elején a nappalit is, majd egy fél éve az csökkent). Az utóbbi két hétben viszont valami csoda történt. Általában stabil ötösre beáll ebben az időszakban, se hypo, se felfele nem megy. Remélem így is marad. Ma is 5,3-el keltem, több ilyen kéne ;)

Szemesnek áll a világ

A tél mindig kíhivásokkal van tele. Egyrészt nehezebb  CH-t számítani, másrészt a bicaj, futócipő pihenget. Múlt héten még tudtam tekerni, most már havazik. 10 fok a tűréshatárom. Ennyi. Aerobikozni szoktam régebben ilyenkor, de attól már herotom van. Ajjmá. Szóval hiányzik a sport, de egy tüdőgyulladás annyira nem.
Mostanában eléggé elvesztem, volt olyan, hogy nem követtem azt, hogy mikor kéne mérni. Meg hagytam hadd menjen magától az egész. Elkezdtem beszerezni cukorbeteg könyveket. Megvettem az Áttörés című könyvet, és az Élet cukrosan című könyvet (ami egy 20 éves könyv, egy alapítványi kiadás, rukkolán szereztem meg).
Előkarácsonyi ajándékként készítettem új szemüveget. Kiderült, hogy 3 év alatt -1-et romlott a szemem. Ez nagyon meglepett, talán a kontaktlencsében, hogy jó dioptriám van, a szemüvegben meg féllel kisebb volt, és az okozta? Annak nem kéne ezt okoznia! Szövődmény nem lehet, mert előtte hétfőn voltam szemészeten. Azt mondták optikában, hogy valószínűleg 24 évesen már beáll a végleges dioptria, és ez egy utolsó löket, hát...nagyon remélem.
Direkt váltottam az első lencse után nagy oxigén áteresztőségűre, hogy ne legyen baj, erre itt tartok.

A savvio pent meg imádom. Nagyon okos, pl. tudja hány egység van a penben, és csak addig engedi tekerni, amennyi van benne. Lesz ez még jobb is, talán egyszer letehetem ezt az egészet.
Jövőhét csütörtökön megyek a vérvétel eredményéért. 3 hétig tart, mivel elromlott a központi labor gépe, ez is hipp-hipp-hurrá.  

Egy csepp világnap

Ott voltunk, ki mikor, ki hol, össze-visza. Én főleg az Édesszívemeseknél. Meg az előadások érdekeltek, de vagy hülyeség volt, vagy nem mondtak újat. Szóval pffff.
Próbáltam keresni élőben még ismeretlen bloggereket, néha láttam egyet, de egyet, de mindenki rohant mindenhova.
Meg voltam a Bátor táborosoknál ötletett szerezni az alapítványos munkámhoz. Aranyosak voltak, nem hajtottak el, hogy ez a gyereknek van, ahnem nyugodtan játsszak :D
De legalább lett olcsón diab csokim :)
Ma kiderült, hogy a Savviom tudja, hogy hány egységet adott be, és nem lehet tovább feltekerni, csak addig, amennyi van benne, ez csudajó :)
Bloggerek egymás között:

Diabetes világnap

Ma van a diabetes világnapja. Mi meg megünnepeltük, hogy élünk az inzulin által.  Egy kis cukormentes sütivel, meg sok-sok jókedvvel. Kaptam savvio-t Esztitől, már most imádom. Könnyű, nem kattog beadáskor, nah meg persze szebb színű, jobb a formájba.
Megérte az összen 2 óra buszút. (Legközelebb közelebb szervezzétek).
Vasárnap meg a nem hivatalos világnap a Syma-ba:))
Szeretem az ilyen összejöveteleket, hiszen ott vannak a többiek élőben, hogy ők is ugyanazt csinálják, és megy minden, néha döcögösen, de hát nem vagyunk gépek.
Boldog világnapot kívántunk egymásnak. Sok embernek ez kicsit morbid, nah de nem baj.
Sokszor elvicceljük a diabetest, valamikor meg komolyan kupaktanácskozunk, hogy egyes esetekben mit kéne tenni. De így van ez jól ^^
Emlékszem, hogy tavaly ilyenkor már jó ideje figyeltem Diabgirl blogját, én meg titokban írtam a blogot. Mindketten voltunk világnapon, de nem beszéltünk találkát. Aztán még sok ideig nem, majd csak megvalósult :))

Az első szomorú smiley

Valaki nem tudja, hogy a boldog smiley-t be lehet e állítani?

Dokis

Letelt a 3 hónap, kontroll. Amikor bementem dokihoz, az nagyon vicces volt. Szó szerint elállt a szava, hogy mennyit fogytam. Már csak azért is érdemes küzdeni. A nénik persze mindig beszélgetni akarnak a váróba, ott puffogtak, hogy én olvasok, és hiába beszélnek, nem válaszolok, mert NEM érdekel.
A múltkori Hba1c szintemet megtudtam, mivel elfelejtettem megkérdezni. 6,4% lett :) Hétfőn labor és szemészet, viszek 3 napi hideg élelmet :D a szemészeten 2 óra várakozás a minimum. Laborlelet viszont csak december elejére lesz. Valami baj van a kórházi géppel, mindenki lázad, hogy késnek a leletek. Szóval ouch.
Dokinak mondtam, hogy mi történt a One Touch vércukormérőval, mondta hogy ő szokott velük fórumokon konzultálni, és hogy majd elmondja nekik, hogy ezen változtassanak, csináljanak egy ügyfélszolgálatos rendes szervízt. Bár nekem már mindegy, akkor se megyek vissza ahhoz a céghez. Inkább a magyar cég (nah meg tegyük hozzá, hogy a Trend sokkal több funkcióval bír, a One Touch pici, oszt ennyi előnye van, a Trend meg átlagol, riaszt, be lehet állítani jelekkel, hogy étkezés előtt vagy után, nah meg kevesebb vér kell hozzá)
A tegnapi futás után már este alig tudtam felkelni, reggel még rosszabb lett. Sose fogom megszokni a 11 km-et?

Tegnap valahogy nehéz volt, már nem tudom hanyadszorra kapom meg, hogy én vagyok az egészséglány, aki figyel, aki sportol, aki keveset alkoholizál. Néha nem szeretnék egészséglány lenni, de ezt nem lehet leadni a csomagmegörzőbe, hogy majd érte megyek, ha szeretném. Ezzel együtt kell élni, csak sokan azt hiszik, hogy azért csinálom az egészet, mert hogy ez milyen móka. Miközben tudják mi a helyzet. Ki érti ezt?

Betegség vége, betegség vége

Befejeződött az antibiotikum kúra, a mindenféle női bajok, és még nincs fagypont, így nekiindultam futni. Már hiányzott, de elég kínkeserves volt, hiszen több, mint 2 hete nem voltam. Csak az vigasztal, hogy lesz ez még jobb is. Nah meg még egy, egy percet javítottam az időmön, nah nem az egészen, hanem a perc/km-en, eddig az átlag 10 perc helyett átlag 9-et futottam. A telefon meg lemerült háromnegyed úton, így az egész útat nem tudtam lemérni.
Hogyan sikerült a javítás? Rájöttem, hogy túlságosan függők a GPS-től, azt nézem mennyivel megyek, és ez állandóan bezavart. Így hogy már a szigeten elkezdett haldokolni a telefon, hogy mindjárt lemerül, zsebre vágtam, hogy mér, amíg mér, és csak mentem, ahogy jól esett. Csak jobb lett :)
11 fok volt, nem volt egyszerű, ráadásul esőre állt, az esőkabát csúszkált volna, ha derekamra kötöm. De rájöttem, hogy van nekem kis mini hátizsákom, amibe belefér, és így legalább a táskát se húzza le a tea. Azzal mentem, de nem kellett. Hiányzik a headsetem, a zenét már unom 1 órán túl (az időm meg általában 1:50).
Az öltözéket már jól meg kell gondolni. Felülre sportmelltartó, sport atléta (hogy a legalsó réteg ne szívja be az izzadságot), póló, kapucnis pulcsi. Alul nadrág, zokni és lábszárvédő.

Egyre sikeresebben megy a ne legyek a vércukormérő rabja project. Vércukrom fürdés után:

 Vércukrom, amíg készülődtem futásra (evés után 1 órával). Amikor úgy éreztem, akkor szőlőcukrot ettem, amikor úgy éreztem ittam, úgy látszik sikerült. Kicsit paráztam, mert ebéd előtt 4,5 volt a cukrom, ma ilyen alacsony napom van.

Méréssokkkkk

Rájöttem, hogy mostanában túl sokat mértem, mert parázok, hogy mivan, ha túl alacsony, túl magas.
Eldöntöttem, hogy ezt sürgősen befejezem. Tehát legyen újra napi 3, meg heti 1 teljes nap. Nah meg persze a kötelező plusz: sport előtt, ha furán érzem magamat.
Mert nem kell sokat mérni, az ember csak parázik. Aztán újra mér, hogy hogyan változik, de minek? Szerintem a napi 3 bőven elég. Nem kínzom magamat többel, csak ha muszáj. Szóval mától szigorúan betartom. Régebben is így mértem, és mégis tökéletes kontroll értékeim lettek. Figyelek a testem jelzéseire, mert mérni kell, de nem szabad belezizulni.

Új mérő

Ilyen még sose történt velem, kontroll előtt elfogyott a tesztcsíkom. A futóedzések instabilitásai a ludasok. De már tudom mi hogy megy, így nem kell annyit mérnem. Attól még elfogyott. Az OEP még árgus szemekkel nézi, hogy 3 hónap max 9 doboz, szóval vehettem teljes áron. Ha már teljes ár, akkor vettem Ideál tesztcsíkot, így le is cseréltem a mérőmet. Dobtam egy hátast, amikor közölték gyógyszertárban, hogy 3200 ft, a hivatalos ár 2800. Nem lennék gyógyszeres, nagyon drága.
Huuu hát még fura a mérő, de nagyon tetszetős. Fura, hogy nagy, megszoktam a minit.

Az utolsó mérés a régivel:

Az új meg kapott rögtön díszt :)

Nem bírtam ki, muszáj volt kipróbálni rögtön :) Ugyanolyan eredményt kaptam mindkét mérőn.

Tanítás

Úgy gondolom, csak annak mesélek róla, esetleg okítom, aki kérdezz, kiváncsi. Ha nem, akkor nem, nem sértődök meg. Senki képébe nem vágom, hogy cukorbeteg vagyok, hiszen minek is kellene? (Tudom hivatalosan tájékoztatni kéne minden ismerőst).
Viszont azt mindig nehezen viselem, ha kéretlen tanácsokat kapok, főleg hogy hiába mondom az illetőknek, hogy ez nem így van.
Elég sokan megszólnak, hogy én nem hagytam el a cukrot. Igen, a kristálycukrot. Nem szeretem az édesítőket, a nyírfacukor se a barátom. Így a kevesebb több elvet alkalmazom. Készítek sütiket cukorral, de csak nagyon minimálisat teszek bele. Így sose volt gond. De jönnek a kéretlen "beszólások" hogy megemeli a vércukrot aztán le is esik. Nem csak cukorból áll a süti. Az értékeim általában nagyon jók, kell ennél több? Jobb lenne egy mesterséges édesítőszerekkel teli élet? Én igenis megeszem a Túró Rudit, a táblás csokit is. Számolok, osztok, szorzok, ha kell plusz inzulinozok. Ha nem sikerül, okulok.
De legalább nem megy az agyamra az egész, hogy ezt se lehet, azt se lehet. Igazából mindenki úgy csinálja, ahogy akarja, a lényeg az optimális vércukorszint elérése. Ez beválik, és ennyi.
A nagykönyv szerint cukorbeteg csak száraz fehérbort, abból is csak egy pohárral, aztán ennyi. Nah ezt közöld egy 18 évessel anno... Kérdezgettem, ki hogy csinálja, aki "törvényellenes". Mindenhonnan azt kaptam, hogy kísérletezni, tapasztalni. És igazuk lett. Már tudom, hogy mit ihatok, mihez kell enni, mi viszi le, mi viszi le. Pl. olyan röviditalt, amit nem ismerek, nem iszok több, mint 1 éve. Mivel egy ismeretlentül begolyózott a vércukorszintem, lement, majd 5 szőlőcukor után, ahelyett hogy felmenne, még lejjebb ment. 2 alá... Azt hiszem maradok a beváltaknál.

És még mindig vannak okoskodások. A leggyakoribb, hogy jaj hát akkor cukrot nem ehetsz, minden mást igen. Szép is lenne mondhatom :D Nah meg amikor beleszólnak, hogy mit eszek. Mégis honnan tudja az ember, hogy éppen nem vagyok e alacsonyan? Előtte sportoltam e, és viszi lefele? Vagy csak ezt akarom, és majd pluszozok. És mégis, nem is tudja, hogy hány gramm CH-n vagyok...
Sokan abban a hitben vannak, hogy minden kezelés egyforma. Így nem egyszer megkaptam, hogy xy-nak van egy ismerőse, aki megmondta, hogy ő cukorbeteg és nem ehet gyümölcsöt, mert felviszi a cukrát. Ezért biztos minden cukorbetegnek tilos. (Inkább nem is írom ezt tovább)

Úgy tartom elég szabad életet lehet élni inzulinkezelés mellett. A szúrás, a mérés, a számolgatás meg rutin úgyis :)

Hétvége

Szombaton részt vettem a Bátor Tábornál, mint animátor. Családi nap volt. Egy Csepp Alapítvánnyal mentem, és csudajó volt :)
A Szárnyak és patákat népszerűsítettük játékkal, aki végigcsinálta, kapott szárnyakat (nah meg mi is :D). Beöltöztünk, ötleteltünk, játszottunk, és persze dolgoztunk. Úgy érzem, hogy a tábor nagyon csodaország, egy tökéletes világ. Ahol az ebédlőbe belépve mindennek ki van írva  a szénhidrát tartalma, nem kell kérdezgetni, csomagolást nézegetni. Ahol senki se néz furán, ha vércukrot mérsz, inzulint adsz be, hiszen mindenkinek van valami "zizije" vagy ismer egy "zizist". Egyszer jó lenne a tábori turnusra is bekerülni, mint animátor.

Aztán a vasárnap. Jól kicsesztem magammal, mondhatom. Hiszen futóverseny előtt 2 nappal vágtam bele a 10 km-es körbe, lett ám extra izomláz, szombaton nem tudtam, hogy üljek vagy álljak. Vasárnapra már jobb lett, de még nem tökéletes. Aztán az idő miatt is aggódhattam, reggel még köd volt és esőre állt, szerencsére szuper időjárás lett. Időben elindultam, jobb is, mert pont akkor indult a maraton, így nem tudtam 20 percig eljutni a helyszínre. Aztán lepakolás, belemegítés mindenféle. Vércukormérés elfelejtés... Versenyindulás előtt 1 perccel mértem, íme az eredmény:

Mit ne mondjak, sose mértem még ennyit, nem tudom mi volt. Izgalom? Fáradság? A tömeg? Idő nem volt inzulinért menni, lehet jó se lett volna. Aztán elindult a verseny, rengetegen voltak, nem lehetett haladni, a beton nem tett jót a lábamnak, így kotortam a füves részre, amikor tudtam. Ráadásul a cipőm is egy merő sár lett.  Végül a 2,7 km-t 25 perc alatt futottam le. Szörnyű...nem esett jól, a cukrom is magas volt, minden összejött. A verseny végén 10-es lett a cukrom, sose örültem ennyire tizes cukornak. Tavaszig maradok a saját edzéseken, aztán majd tavasszal próbálkozok egy most már rendes versennyel, záróbusszal, parával, jó szintidővel.

A heti km:
- futás: 18 km
- bicikli: 34 km

10 km csigabiga

Régóta terveztem, osztottam, szoroztam menne e nekem. Aztán úgy döntöttem max sétálok sokat. De sikerült, minimális sétával, néha le kellett állnom, mert a GPS elveszett, de megvan 10 km. Igaz csigabiga tempót tartok még mindig, de azt legalább tartom. 10 perc/1 km, lesz ez még jobb is. Legalább megtudtam, hogy megy ez nekem, csak időt kéne javítani.
Nah de az elejéről. Nemrég írtam, hogy nagyon, de nagyon unom a mostani futóterepet, az egyik részen 3x kell végigmenni, hogy meglegyen a szokásos 5 km. Így nem csoda, hogy alig vártam, hogy lefussom az 5 km-t, nagyon untam. Nem volt már jó. Aztán kaptam egy tippet, hogy dehát "csak" pár km-re van a Margit-sziget, a szokásos Rákospatak melletti futás, aztán ne forduljak vissza, hanem fussak el a Dagályig, aztán fel a hídra, és voálá Margit-sziget, szigetkör, plusz oda, meg vissza, több, mint 10 km. (Nekem végül 10 lett, mivel a szokásos futórésztől a hídig nem futottam, mert azt figyeltem merre kell menni). Mire már szenvedtem, addigra olyan részen voltam, hogy ha visszafordulok, ugyanott 10 km-nél tartanék hazaáig, nah akkor már legyen meg a kör, meg a hazafele.
Bevallom, nem volt egyszerű, igaz az első 5 km alatt semmi bajom nem volt, hiszen belőttem célnak a 10-et. 9,2-el indultam el (étkezés után 1 órával), mondom szuper, aztán 2 km után már 5,8-an voltam, akkor szőlőcukor, majd még 1 km, még egy szőlőcukor. Aztán utána már csak 7.km-nél mértem, akkor stabil maradt, a szigetkör végére már 8-an voltam, aztán itthon már 5-ön. Szóval ingadozott, de teljesen normális tartományban, néha rá kellett segíteni. Ráadásul ahol inni akartam, ott kb. semmi víz nem jött... Jelenleg érzem, hogy bőven megdolgoztattam az izmaimat, de kellemes fáradság van rajtam.

Szóval meglett, így tetszik, mert szinte semmit se látok 2x az úton (csak kb. 1 km-es szakaszt). Remélem az időm is javul egyszer.

http://runkeeper.com/user/Roza24/activity/255417028?&tripIdBase36=482h1g

Ui: Sokan kérdezik tőlem, hogy mégis mennyit tudok fogyni ezzel? A kiló nem számít, a tükör számít és a centi. Például én augusztus óta kb. ugyanannyi kiló vagyok, de a derékbőségem bőven csökkent. Sajnos a dokik még mindig azért vannak oda, hogy BMI, meg a kilót kell beírni.n

Diagnóziska

Mindenhol azt hangsúlyozzák, hogy tájékoztasd a környezeted, hogy cukorbeteg vagy. Ez általában kiderül inzulin beadásnál, vércukormérésnél. (valamikor akkor se derül ki, ha az ember elég természetesen csinálja :D)De mi a helyzet, ha az ember olyanokkal van heti szinten kapcsolatban, akikkel akkor találkozik, amikor se mérés, se inzulin? Ezzel mindig bajba vagyok. Hiszen a homlokomra nincs kiirva, csak azt látják, hogy figyelek az egészségemre. Tényleg kell közleni? Szükséges ez? Több hónapnyi ismertség után már furának tartanám csak úgy kijelenteni, hogy jahm amúgy cukorbeteg vagyok. Igazából nem tudom, hogy nézik e a facebook személyes oldalamat, ott felfigyeltek e a cukorbeteg tevékenységeimre, vagy nem is értik az egészet?
Igazából azt se tudom, hogy terelhetném erre a szót, nah meg mit reagálnának, megváltozna e a hozzáállások hozzám.
Ez biza nehéz ügy.

Még mindig nem tudtam helyrerakni

Diabgirl bejegyzése elgondolkoztatott, és rájöttem, hogy nem tudtam még mindig agyban helyretenni azt, amikor elromlott a mérőm, és életem legsúlyosabb hypoját éltem meg. Azóta kattogok rajta, indokolatlanul mérek, már 5 alatt pánikálok, hogy úristen, csak ne menjen lejjebb. Sokszor inkább póteszek, csak nehogy lejjebb menjen, akkor  meg elrontom az egészet. Megint lehet variálni...ördögi körforgás. Egyszerűen azt hiszem, hogy én rontottam el, hiszen eddig a mérő segítségével tudtam hamar kontrollálni a hypot, hiszen elég hamar megérzem.  Akkor meg mértem, és jót mutatott, és már bőgtem, tuti 1,5 alatt voltam, a mérő meg 5,2-öt mutatott. Azóta nem tudom ezt helyrerakni, pedig ennek több, mint 1 hónapja.
Igen, tudom a gépek elromolhatnak, de akkor is, rábíztam az életemet, most már pótmérőm van. Soha többé nem akarok ilyet, azt hittem meghalok. Az izmaim görcsbe álltak, alig láttam, alig hallottam, tartani nem tudtam magamat. Azon kattogtam, hog kíhivathatom a mentőket, de minek, mire kiérnek összeesek, vagy jobban leszek.
Annyira azt hittem, hogy én erős vagyok, tudom kontrollálni az egészet, erre kiderül, hogy mégse.
Azóta rengeteg szőlőcukrot cipelek és rengeteget pánikmérek. Állandóan figyelem magamat, hogy most vajon felgyorsul e pulzusom, szédülök e, jönnek e a hypo tünetek.
NEM TUDOM HELYRETENNI (remélem idővel sikerül)

Leeső megeső

Már megszoktam, hogy futásnál a terhelés miatt felfele megyek, így ma vígan (és vacogva kicsit) indultam el 7,7-el futni. Nah de nem elég, hogy a GPS nem akart műkődni, így nem tudtam mérni semmit (a km-t tudom :D), de még a felénél éreztem, hogy valami nem jó. Mérek vércukrot 5,7. Upsz, akkor elsősegélycsomag, szőlőcukor, mondom akkor is végigfutom, van még elég szőlőcukrom. Elérek a 4 km-hez, megint érzem, hogy valami nem jó. 4,8-at mértem 5 szőlőcukor után. Nah mondom már csak 1 km, most már meg nem állok, belapátoltam a maradékot, erre ugyanúgy ötön vagyok.
Ui. Futás után félórával végre 6,7-en vagyok *juppijuppijáj*
Időm a szokásos csigabiga tempo lett, sokszor le kellett állni nyújtani, mert a lábam nem akart menni, aztán vércukormérés, aztán szőlőcukrozás, az lelassít, mert enni kell. Úgy látszik mostanában minden közbejön.
Kép rólam edzés után (kb. sose teszek fel ide a képet, most valahogy kivételt teszek)

 4. km-nél...

Versenyfelkészülés, ami nem is lesz verseny

Jövőhét vasárnap "verseny" nah jó futófesztivál. Nincs záróbusz, nincs para, csak 2,7 km, érem póló, jár (életem első futósérme, remélem semmi nem jön közbe).
Szóval küzdés. Ma is egész nap nyaffogtam, hogy nem akarok menni futni, pedig egész szeptemberben csak a Nike futóversenyen voltam kint. Szóval inkább nyafizhatna a futócipőm, hogy minek vittem haza a boltból, amikor alig használom. Egész nap fronthatás volt, a vércukrom nagy ívben zuhant lefele. Egy esőkabát már nagyon kéne, ma is egész nap borult, aztán csak kimentem, hogy maximum elázok, forró zuhany, mosógép van.
Kérem szépen új útvonalak után kutattam, bevallom halálosan unom a mostanit, ismerem minden gödrét, lassan minden futót is.
Így elmentem majdnem a Dunáig, ahol gonosz horgászok voltak, így kicsit előbb visszafordultam, nem tetszett ez a hosszabítás, kihalt, kietlen, teli bokatörős gödrökkel. Pluszban van egy soha át nem váltani akaró lámpa az utamba.Szóval lehet megnézem legközelebb a másik irányt.
Végül meglett a tervezett 5 km, kb. 10 perc/km alatt, amiben bőven benne volt a lámpa, az útak. Így eléggé csigabiga tempó, a versenyen ment a 8,5. Kéne már egy normális tempó.
Szóval küzdés, még mindig, a kilókkal, a kilométerekkel, a koszos zoknikkal, az időjárással, az izzadással, a tereppel, a meggyötört lábakkal.

Az útvonal

Ünneplés, hogy élünk

A múltkori diabtalin felvetődött, hogy minden évben meg kéne ünnepelni azt a napot, amikor megtudtuk a diagnózist. Ez most kicsit (nagyon?) morbidan hangzik, de gondoljunk csak bele;
Az első hivatalos inzulin kezelés 1922-ben történt. Az még nincs 100 éve se. 100 év egy emberélet. Előtte belehaltak az emberek. Mi már kontrollált, de teljes életet élhetünk, és ez egyre jobb lesz. Gondoljunk csak a régi időkre, amikre mi fiatalok nem emlékezhetünk, hiszen nem éltünk, de nem egy idős embertől hallottuk azt a kort, amikor még kifőzték az adagolót, hatalmas tűk voltak. Vércukormérő nem létezett.
Most hol is tartunk?
- vércukormérő (bármi baj van, segít, kontrollálni tudunk eredmény alapján)
- penek (nem kell kifőzni, strapabíró, olyan, mint egy toll, az enyémbe 300E inzulin elfér)
- egyszerhasználatos tűk (ici-picik a régiekhez képest, általában nyomot se hagynak, fájdalommentesek)
- inzulinpumpák (ismerőseim közel akiknek van, mind imádják, folyamatosan adagolja az inzulint, így még jobb eredmények születhetnek)
- szenzorok; egyszer nagyon szivesen kipróbálnám. A TB sajnos nem támogatja. Pedig napi 255 (azt hiszem) mérést készít. Nagy világfájdalmam, hogy mellette kell napi 4x minimum mérni vércukormérővel. Legjobb lenne, ha valami kiváltaná a vércukormérést.
- kontrollok: HbA1c, lábvizsgálat, szemvizsgálat, bármi amit kérünk/gond van, mindent meg lehet vizsgálni, időben észrevenni, ha baj van

Nem egy leányálom a diabetes, de ha belegondolunk, annyira nincs rossz dolgunk.

Bajnokok vagyunk?

Szombaton voltam a Hogyan sportoljunk cukorbetegen 2. előadássorozaton. Arról majd később írok.
De addig is, én azóta azon kattogok, amit ott mondtak, hogy mi bajnokok vagyunk, és cukorbetegen olyan dolgokkal kell küzdenünk, és úgy kell gondolkoznunk, mint egy profi sportoló.
Hiszen miből is áll egy nap? Ami már be van építve az egészbe, hiszen nekünk ez természetes.
Az ember felkel, vércukrot mér, akkor azon mérlegel, hogy kell e több inzulin, mennyi az érték. Ha magas vajon miért, ha túl alacsony, akkor miért. Már kora reggel pörögni kell a gondolatoknak. Aztán a reggeli...meddig akarunk kitartani kajával, éhesek vagyunk e, alacsony vagy nem alacsony GI-t eszünk. Van e kedvünk egyáltalán enni? Sokszor ha nincs étvágyam, akkor eszek egy kis gabonapelyhet, ami minimálisan felviszi a vércukrot, nah meg persze kávé, aztán tízórai időben pótlom az hiányzó CH-t. Így stabil marad a vércukorszintem.
Aztán persze így tovább a többi étkezésre. Közben az emberben benne van a kényszermérés, hogy vajon jó e a vércukorérték. A félelem, hogy leesik aztán jön a rosszullét.
Nem tudom más hogy van velem, nekem hivatalosan napi 3x kell mérni, pluszban heti 1x egy egész napos napom van (napi 8 mérés). Persze ez változhat a körülményektől függően.
Tehát egész nap mérlegelünk, döntünk, nah meg persze számolunk. A rutinosak már ránézésre tudják hogy mi mennyi, de néha nem árt átnézni azokat  a táblázatokat. Szerencsére a legtöbb dologra már rá van írva a szénhidráttartalom, persze általában 10 dkg-ra, tehát megint számolunk.
Közben terveket készítünk, hogy mikor mit eszünk, mit mozgunk, hova megyünk, oda hogyan készülünk. Örökké tervezünk, és nem hagyhatjuk el ezt az egészet.
Nagyon kitartóak vagyunk, és fegyelmezettek. Ha mégse, akkor meg megint tervezünk, hogy hogyan orvosoljuk a hibát. Hiába van ott x kaja, ha tudom, hogy nem fér bele a CH-ba, azzal biztatom magam, hogy x perc múlva jobban fog esni.

Emlékszem még gyerekkoromból, amikor voltam vendégségben, és zabaparti volt, igazából sose esett jól annyit enni, de tettem, mert ott volt előttem. Azóta ilyen nincs, és mennyivel jobb. A vendégségben meg meg is szűnt az örökös kínálgatás, mert már rám hagyják, hogy én tudom mikor mit ehetek.

Tényleg bajnokok lennék, vagy csak megtanultuk, elfogadtuk és csináljuk ezt az egészet?

Vércukormérő kavalkád

Ma végre megérkezett a jó készülék. Küldtek vele egy levelet, hogy reméljük ez nem romlik el, semmi ilyet, hogy bocsi, hogy majdnem elvitt a mentő. Sőt a válaszborítékot "elfelejtették" belerakni, pedig megígérték, hogy kapok. Szóval saját költségre adhattam fel a rosszat.
Küldtek kontrollfolyadékot is, és nem hagyott a kiváncsiság, leteszteltem a rossz és a jó gépet is, és képzeljétek mindkettőre kiirta, hogy jó az eredmény. Szóval ennyire elrontani egy gépet, hogy még a kontroll se mutatja meg a hibát. A végén rámfogják, hogy beképzeltem a súlyos hypo-t. (Aztán megnyugodtam, hogy ez nem lesz, mivel nem egy olyan mérés van, hogy pl. 9:00-kor kiirta, hogy 3,2 9:01-kor meg, hogy 8,2)
Még október elejéig ez lesz, aztán elrejtem jó mélyre a szekrénybe vész esetére. Alig bírok ránézni, rossz emlék...Igazából nem tudom mi legyen vele, eladni felesleges, mert több százan akarják eladni, hogy elfogadják ingyen, aztán megpróbálják eladni. Pótmérő lesz, vagy elajándékozom valakinek, akinek annyira nem fontos a sűrű vércukormérés.
Közben sikerült becserélni a legelső vércukormérőmet Dcont Trend-re, hála apukámnak :) aki Ráckevén elintézte, így nem kellett bemennem Budára. Most még nem használható, alig tesztcsík miatt, nah meg mit kezdjek még 5 doboz One Touch-al, azt el kell használni. 
Szóval visszamentem a Dcont-hoz, azzal sose volt baj, és árban is megfelelő. A szervíze meg állítólag tökéletes :) Nah meg magyar céget támogatok a tesztcsík megvételével, nem németet.

Ligetkör

Vasárnap lefutottuk a Ligetkört, ami 3,7 km lett, mivel a végéről indultunk. Jól tettem, hogy nem vállaltam be a Félmaraton Triot, mivel 8:30 perc/km-es lett az időm, a záróbusz meg gyorsabb ennél. Bár fél távnál alig kaptam levegőt, akkor sétálnom kellett, nagyokat lélegezni, majd az energia is elfogyott (rég reggeliztem), így szőlőcukrot rágva teljesítettem tovább.
Végül 30 perc alatt teljesítettem, ez csodálatos eredmény ahhoz képest, hogy 2 év kihagyás után még a 2 percet is alig tudtam lefutni. Aztán újrakezdtem az első 5 km-em edzésprogramot, és sikerült. Egyre jobban fejlődtem, volt elég izomláz, sőt sérülés is, sok-sok kosz mosása a ruhákról, szenvedés, de megérte.
Már leadtam 4 kilót, centikben is bőven fogytam, az időm egyre jobban javul. A helyszínt már kezdem unni, az idő se mindig kedvezett nekem, de próbálom, teszem. Főleg örültem neki, hogy velem futott Szilvi is, ő is cukorbeteg :) meg a lakótársa is, aki fő támogatója a cukorbetegségben :) Bár a csajok lehagytak, amikor szőlőcukroztam, de direkt nem szóltam nekik, ne hátráltassam őket, végül majdnem egyszerre értünk a célba :)
Itt a példa rá, hogy cukorbetegen nem csak lehet sportolni, de kell is. Amióta normálisan tudok futni, az inzulint csökkentettem :)
Aki meg attól fél, hogy rosszul lesz, üzenem neki, hogy bárhol rosszul lehet az ember, ha nem figyel rá. Ha figyel rá, akkor minden rendben lesz. Vércukormérő, szőlőcukor és inzulin. Mindent fejben tartani és nem lesz gond.
A sport kedvez a vércukorszintnek. Még ha sport közben fel is megy, az a terheléstől van, de utána szépen stabilizálódik.

Inzulin tokos szösszenet

Mindig is gyilkoltam az inzulin tokokat. A nővérkék már lassan előre tudták, hogy ha megjelenek, akkor kérek tőlük tokot. Valahogy mindig tönkrementek, azt meg külön nem lehet kapni. Általában a rugója mondta be az unalmast, de volt olyan is, hogy ráültem, amikor az övtáskámban volt (upsz).
Így egy barátnőmmel varrattam egy überaranyos tokot, amibe beleférnek a tűim, és a két penem. Így nem kell keresgélnem a kétféle inzulint, és még sose lett benne baja, nah meg nincs benne rúgó :)
Lila és Dalí bajsza van, kell ennél több?

101.

Észre se vettem, de az előző lett a 100. bejegyzésem. Amikor elkezdtem még fel se fedtem ki vagyok, csak magamnak írtam, aztán csak bemutatkoztam.
Mostanában úgy érzem, hogy az a bizonyos 101-e szobában vagyok.

Még mindig nincs cserekészülékem, még tegnap felhívtak, hogy jaj hát a gép még kérdez párat, majd utána tudják küldeni. Tehát egész hétvégére jól műkődő mérő nélkül maradok.
Szerdán hasonlítottunk két mérőt, az enyém, meg a Nikiét, nálam 7,7, nála 9,9. Azért nem mindegy. Nem tudok bízni ebbe a fajtába továbbra is. Elvesztettem a bizalmamat, a vércukormérő iránt, a cég iránt, a kb. nem létező ügyfélszolgálat iránt. Bezzeg ingyen plusz tok csili-vilibe az jár, arra van energia meg pénz, arra hogy legyen egy ügyfélszolgálatos szervízük, arra nincs. Mindent postáznak, semmit se elsőbbségivel, én meg örüljek, hogy ajánlva adják fel, és a rossz gép feladásáért nem kell fizetnem.
Borzasztó az egész...rettegek, hogy megint annyira rosszul leszek (az érintetteknek meg köszi a felajánlott kölcsön gépeket, de mire tudnánk találkozni, addigra megérkezik az enyém).
Inkább többet eszek, tudom nem helyes, de többet ilyet nem vagyok hajlandó átélni, szabályos halálfélelmem volt, az izmaim görcsbe álltak, az egész pólóm leizzadt, alig hallottam, alig láttam. Ilyenkor meg mentőt kíhivni? Mire kijönnek vagy elájulok, vagy jobban leszek.
A legelső mérőmet beáldozom, az Accu-Cheket (úgyis szüleimnél porosodik, nem használják, garancia már nincs rá, a tesztcsík meg drága bele), és veszek egy Dcont Trendet, meghosszabították a csereakciót, így 3000 ft-ért hozzájuthatok, a tesztcsík támogatott hozzá és a legfontosabb van ügyfélszolgálatos szervízük. Baj esetén, ha több napig kell javítani, adnak műkődő készüléket, és nem benne hagynak a nagy-nagy pocsolyába, hogy hát majd lesz velem valami.

Elromlott mérős szörnyűség

Az ember bízik a gépekben, hogy nem hibáznak. Egy cukorbeteg rábízza az életét. Aztán mi lett belőle? Szörnyű rosszullét, miközben a gép jó vércukrot írt ki. Hát...köszönöm. Tudom a gépeknek is lehet hibájuk.
Kb. 1 hete kezdődött, de akkor arra gondoltam biztos csak hiba. Amikor felkeltem és 2,3-at mutatott, miközben nem is voltam rosszul. Aztán újra mértem, akkor 3-t, majd 4-et, majd 6-ot és megállt 6 körül kb. 7 mérés után. Már akkor szólni kellett volna, hogy valami gond van.
Tegnap  este nem tudom jól mért e, lefekvés előtt 8 volt, még gondoltam is a fenébe kicsit magas, de nem csinálok semmit, majd lemegy. Aztán hajnalban már rosszul voltam, megmértem erre kiirta, hogy 7. Áh mondom sokszor van olyan, hogy csak fáradt az ember vagy bármi, amiatt azt hiszi, hogy hypozik. Bízzunk a mérőben. Nem kellett volna. Még rosszabbul lettem...Akkor gondoltam 1 szőlőcukor nem árt, hátha jobb lesz, az még fel se emeli annyira a vércukrot, ha más miatt vagyok zizi, de legalább érzem, hogy most lent vagyok e. 1 nem segített, 2 után már alig láttam, és alig hallottam, már majdnem elájultam. Végül 6-8 db (plusz tej, plusz szendivecs) után kezdtem jobban lenne. A mérő meg vígan mutatta az 5-6 körüli értékeket. Szerintem 2 alatt voltam.
3 napon belül jön a cserekészülők, még a szervízesek is megijedtek, hogy itt emberélet forgott veszélyben. Akkor én hogy megijedtem? Nagyon... Hogy megviselt? Még jobban... egész nap fáradt vagyok emiatt, este meg alig tudtam aludni, mert féltem, hogy megint rosszul leszek és a gép rosszat mér.
Új mérőt max teljes áron tudok venni. Mivel a Dcontost 6 éven belül vettem (de hát azt eladtam).
Próbálok újra bízni a gépekbe, küldenek kontroll folyadékot is, hogy tudjam ellenőrizni, hogy jól mér e.

Záróbusz para

Az a bizonyos záróbusz a futóversenyeken, ahol szintidő van. A rettegett RÉM. Akivel nem mertem még szembenézni. Terveim szerint félmaratont akartam teljesíteni trioba, a legkisebb távot lefutni. De ott a rettegett záróbusz, ami 7 és fél perc km felett felvesz, bekebelez és az egész versenynek annyi (a társaknak is?). Pedig csapatom is lett volna...Szóval marad tavaszra.
Egyrészt szomorú vagyok emiatt, hogy nem sikerült felkészülni rá teljesen, másrészt büszke vagyok magamra, miután sok kihagyás után tavasszal újrakezdtem. Amikor 2 percet egyfolytában alig tudtam futni. Most meg 45-60 perc is megy egyfolytában. Múltkor 5 km-et lefutottam 45 perc alatt. Megy ez, szépen lassan. A súlyom is csökkent, a centik is, az inzulinom is ennek hatására.
Szóval kettős hatás, szomorú és büszke is, remélem a vasárnapi verseny felvídit. (bár nagyon sajnálom, hogy 1500 ft-ért egy pólóval nem tudtak megdobni, remélem az egycseppesek adnak a sátruknál) Másrészt még mindig állandó és változatlan cél megmutatni, hogy cukorbeteg nem csak lehet, hanem KELL sportolni. Nem szabad kifogások miatt nem sportolni, félni a hypoktól, az új életmódtól. A szövődmények félelmetesebbek, mint egy lefelé menő vércukorérték.
Futócipőm meg már van, így azt is koptatni kell.
Szóval vasárnap Ligetkör,3,4 km. 

Megálmodott hypo

Tegnap (vagyis ma hajnalban) megálmodtam a hypoban. Egy jegypénztárnál álltam, mellettem a másik pénztárnál állt 4 kisgyerek és a pénztáros minden kérdésére csak vihorásztak. Arra is, hogy tud e valamelyik írni, olvasni. Ezért engem megkértek hogy menjek oda (hogy miért, azt nem tudom :D). Mondtam, hogy mindjárt csak már éreztem hogy hypo és álmomban vettem elő a vércukormérőt, hogy mérjek. Mutatott 3,5-öt. Felébredtem, és ugyanúgy hypoztam, csak már 3,1-el.
Furcsa....

refutás

A futócipőm pár hete teljesen szétesett, KO, kilyukadt.
Így névnapomra kaptam Decathlon ajándékutalványt. Sokáig őrlödtem, hogy most drágát, olcsót, színeset, fehéret?
Aztán úgy gondoltam úgyis ott döntöm el. Felpróbáltam a drágát, nem tetszett, túl neonszínű volt, valahogy kényelmes se. Felpróbáltam a kék terméküket, és csodálatos. Tegnap le is teszteltem, rég futottam ilyen jól, úgy látszik ilyen sokat számít egy cipő. Sose volt még csak futócipőm. Nagyon jóóóóó. Szellőzik, de közben tart. A talpa meg rúgózik. Nem volt lábgörcsöm, lábfájdalmam. Ami eddig sokszor volt.
Mára annyira izomlázam lett, hogy alig tudok felállni a székből *ouch*
A cipő már annyira nem fehér a rengeteg portól, ami a patak mellett van.
Nem tudom sikerülni fog e őszi futóversenyre felkészülni, még reménykedek.
Az ajándék kártyán lévő összegből még felújítottam bicajt, kapott új sárvédőt (hátsó már rég le volt szedve, mert rossz volt, az első se volt már az igazi), csengőt (jó hangosat :D) és egy új sisakot magamnak (sokáig vívodtam, hogy zár, vagy sisak, remélem megérte, bár már több, mint 2 éve Budapesten bicajozok)
Pluszban még egy kulacsot. Mert kell. Mostanában hiába iszok állítólag eleget, futás során a szervezetem pánikál, így felviszi a cukromat, és vízivással tudom levinni. Tehát kulacs :)

A kezdetek kezdete

Nagyon emlékszem a tájékoztatás hiányára a kezdet kezdetén. Amikor bekerültem vércukor beállításra. Az érettségi közepén. 2 napra a szóbelitől.
Kb. azt se tudtam mi folyik ott. Mire észbe kaptam már a kórházban voltam és cukros löttyöt kellett inni. Majd elkezdődött az egész, ami annyiból állt, hogy mindennap vérvétel és rengeteg vércukormérés, 160 gr CH. Kb. alig aludtam, mert állandóan mértek. Ráadásul nagyon éhes voltam. A diétás menü annyiból állt, hogy a sima menüből kiszedték a megfelelő CH-t és kész. Tehát ha rizs volt, akkor kaptunk egy pici rizst, meg egy kis húst. Ráadásul hiába akartak kaját behozni, nem lehetett, hiszen beállításon voltam, a hasam állandóan korgott. Azt mondták egyek napi 5x, ehhez képest napi 3x volt étkezés, se egy joghurt, semmi. Fehér kenyér és rizs kb.
Kezembe nyomtak 10 kiló tájékoztató könyvet, egy pent, hogy barátkozzak vele. Közölték, hogy gyógyíthatatlan jelenleg, de kezelhető az egész. Néha lezavarták diétás előadásra, ahol a fele aludt, a másik felét nem érdekelte. Az egész kavargott bennem, mindig azt hallottam, hogy tilos, te szegény, és megváltozik az életed. Meg, hogy most már minden rossz lesz.
A doki ajánlgatta, hogy van egy aranyos pszichológus náluk, ha beszélni szeretnék vele, akkor elintézi. Nem akartam, nekem mindig a blogírás segített.
Szomorú, hogy ilyen az egészségügy. Tudom, hogy sok betegük van, de ott direkt voltak diétás tanácsadók, mégis szinte semmit se segítettek.
Alap dolgokat nem mondtak el, és ez a kis könyvekben se volt benne. Például, hogy a vércukor nem csak az étkezéstől függ, hanem pl. a fronttól is. Az első pár magas cukortól kétségbe estem, hogy mégis mit rontottam el. Amikor meg vége lett a mézes heteknek, akkor meg bőgtem.
Bár én állítólag minta cukorbeteg vagyok, mert a legmagasabb mért értékem 17 volt, az is csak egyszer, általában 12-10 alatt mérek, ha gond van (és ez nekem a rossz eset). Mégis fájnak a "kudarcok", amikor nem sikerül minden jól, amikor mindent megteszek, mégis magas, mégis hypo, mégis úgy érzem, hogy elrontottam.

Önkínzás nélkül

Egyik nap akarva-akaratlanul hallgattam egy beszélgetést a buszon. Egy párocska beszélt egyik barátjukról, aki a Mekiben inkább várt 5 percet az almás pitére a meggyes helyett, mert abban kevesebb a kalória. Ezen pattogtak hosszú ideig, hogy hogyan lehet ilyen egy ember. Aztán a srác felvetette, és ha beteg? A csaj meg rögtön rávágta; akkor ne egyen a Mekibe, mert az egészségtelen.
Mégis miért kéne önkínoznunk magunkat? Tehát aki nem beteg, az nyugodtan tömje magába, akár minden nap, azt a bizonyos kaját?: Bár lassan már semmin se csodálkozok, rengeteg mindent nem tudnak az emberek. Nem azt mondom, hogy az egész biosz könyvet be kell vágni, de legalább azt tudnák az emberek, hogy nem a sok cukortól lesz az I.-es diab, meg ilyen kis apróságok. Főleg, ha minket akarnak kritizálni. A másik oldalról mindig könnyebb.
Néha szoktam Mekibe menni, ott is lehet számolni, ott is lehet jól éreznie magát az embernek bűntudat nélkül.

Boldog cukrot mindenkinek ^^

Nyilvános hercehurca

A nyilvános dolog sose könnyű, főleg ha sokan nem értik, hogy mégis miért csinálom. Az ember nem úszhatja meg, hogy ne adja be az inzulint, ne mérjen cukrot nyilvánosan. Bár tudok olyanról, aki inkább kockáztat, nyilvánosan nem adja be, majd ha hazaér, korrigálja. Igaz, a körülmények nem mindig adottak. De órák hosszat sose szabad ezt elhúzni.
Mint már említettem járok a Diabgirl csapatban, azt hiszem valahogy április környékén kezdtünk találkozni. Mindig is hiányzott egy fiatalokból álló diabetes csapat, öregeket már láttam eleget.
Ezek a találkozók rengeteg mindent tettek azért, hogy ne sunyiba, félve körbepillantva viseljem a nyilvános dolgokat. Nekem mai napig hatalmas élmény, hogy találkozunk, mérünk, lövünk, mutatjuk egymásnak, hogy ki milyen pent, vércukormérőt, pumát használ. Így életemben először megérezhettem, hogy egy pumpának milyen súlya van (azt hittem könnyű :D) Hiába vagyok az "aki lazán kezeli" a dolgokat, mégis néhány rossz tapasztalat után bennem volt a félsz ettől az egésztől, hogy mikor jön egy újabb. Most  már próbálok csak nevetni rajtuk. A fura nézés még oké, sokan nem tudják mi az, de hogy azt mondják pfuj, meg hogy ne drogozzak, ezen nehéz volt túl esni. (Persze ezt mind suttogva, a hátam mögött, azt hitték nem veszem észre)
Aztán rájöttem, hogy ha én természetesnek veszem, valószínűleg más is annak fogja. Már csak egy nagyon icipici félsz van bennem, de nem várom meg a rosszullétet, mert nem merek mérni.

Most minden pörög

Rég írtam, most minden pörög. Kb. 2,5 hete elkezdtem komolyan venni a sportot. Ez alatt már sikerült leadnom 3 kilót, remélem folytatódik tovább. Ez idő alatt összesen 74 km-et tekertem, és 30 km-et lefutottam. A futócipőmön már luk van, de a közelgő névnapomra már mondtam, hogy futócipőt kérek :) Sok futó már megismer. Sose leszek egy Murakami Haruki, és az időm is még csak 6 km/h. De legalább azt a heti minimum 4 edzéses 4 km-et tisztességesen lefutom. A szárazság miatt akkora homok van, hogy sose csutakoltam ennyi koszos ruhát életemben. Az nem barnaság, az kosz.

A sport utáni hypokkal még mindig küzdök. Reggel nem tudok futni, még ha fel is tudnék kelni, akkor se menne. Akkor még kóma van. Így marad az esti futás, utána meg vagy bejön vagy nem a számítás. Hiszen számít addig mit ettem, vacsira mit ettem. Valamikor pótvacsi kell, valamikor meg jön a hypo bármit csinálok. Múltkor is 9-ről 3-ra esett fél óra alatt. A sport egyszerűen megnyirbálja az értékeimet. De kitartok, hiszen még mindig jobb, mint hogy segítsek a szövődményeknek. A sport jót tesz az ereknek, a legelső szövődmény meg az erek állapotának romlása.

Jövőhét csütörtökön kontroll, letelt a 4 hónap leghosszabb "szabadon engedésem". Remélem addig még sikerül még tovább leadni a kilókat.

A másik meg, a népszerűség, a vetélkedés. Sajnos tapasztalom, hogy mostanában már mindenki blogot ír erről az egészről. Rengeteg ember meg arra megy, hogy minél népszerűbb legyen, minél többen olvassák, lájkolják őket. Én sose mentem erre, néha-néha megosztom, hátha okul belőle valaki. De hogy mindenki képébe nyomjam, hogy itt van, olvasd, az sose volt az én asztalom. Hiszen MAGAM miatt írom főleg, csupa nagybetűvel. Az írásterápia mindig is ott volt az életemben, ezerszer jobb, mint egy pszichológus.
Attól senki se lesz jobb, hogy a világ összes cikkjét lehozza és azzal villog. Írjunk arról, hogy mi mit tapasztalunk, miben tudunk másnak segíteni. Hiszen pont nekünk kéne összetartani.